Nem vicceltek a tesztüzemmel a Budai Parkszínpadon

2015.06.02. 08:08
Június elsején tesztüzemmel indult a Budai Parkszínpad új szórakozóhelye, ami igazán ígéretes, de a legelső napon a tesztüzem erősen tesztüzemnek mondható. Lesz majd szemetes, lesz majd kaja (a Montenegrói Gurman fog húst sütni), lesz homokozó is, lehet majd kártyával fizetni, lesz wifi, de egyelőre ezek nincsenek. Talán a szemetes hiánya a legfájóbb, összesen egyet láttunk a fönti pultnál.

A hely viszont nagyon jól néz ki, szellős, tágas, kellemes a narancs színű árnyékolókkal, az óriás babzsák fotelekkel, a tesztüzemben 20 százalékkal olcsóbb árakkal, és szuper kedves kiszolgálással. (Egy rozé sportfröccs és egy fél literes bodzás limonádé 900 forintba került.)

Legutóbb 2003-ban egy didzseridu koncerten voltam itt (hogy milyen indíttatásból megy valaki didzseridu koncertre, arra most már magam sem tudnék ésszerű választ adni), de már akkor kellemesen lepukkant állapotban volt a hely, aztán hamar életveszélyessé is vált, úgyhogy bezárták tíz évre. Többször is írtunk róla, hogy a graffitis, elhanyagolt budai kerthelyiség helyén az Erzsébet térnél üzemelő népszerű Fröccsterasz tulajdonosai nyitottak itt új helyet, ami 10-23 óráig lesz nyitva, és a régi hagyománnyal ellentétben nem lesznek koncertek, csak halk zene szól majd a környéken lakók örömére.

Sokáig húzódott a felújítás és nyitás, a legelső nap két kisgyerekkel, egy rollerrel és egy babakocsival teszteltem a helyet, ami csak félig volt jó ötlet. Mert bár korábban nagyon gyerekbarátnak ígérték az új Parkszínpadot, egyelőre ebből kevés látszik. A főbejárattól érkezve nincs rámpa a lépcsőn, és a két nagy területi egységet (az egykori nézőteret és az egykori színpadot, illetve az amögötti ligetes bárpultot) összekötő átjárónál is lépcsők nehezítik a kerekes haladást. Oldalirányból viszont két helyről akadálymentesen be lehet jutni, és akkor csak a két nagy egység közti lépcső zavar be. Az egykori színpadi árokban elvileg homokozó lesz, ami egyelőre veszélyesnek tűnik (mély és nem túl guszta a homok), így le is van zárva. De oldalról le lehet menni az árokba, és amikor bementem egy bepottyant labdáért, konkrétan beszakadt alattam a talaj, és térdig zuttyantam a sáros homokba. Kerekek nélkül mindez nem gond, de a kisgyerekesekre biztosan többet kell majd gondolniuk a szervezőknek, legalábbis az első nap 17 és 19 óra között a vendégkör legalább 70 százalékát ők tették ki. Így öntökönszúrás lenne, ha gyerekes szemmel nem néznék át alaposabban, mi hogy legyen a szezonra.

DSC 4821
Fotó: Bődey János

Az első nap alapján összességében nagyon úgy tűnik, hogy olyan hely nyílt a Parkszínpadon, ami a Pagony mellett nagyon jól fog jönni Budán, ahol kellemesen lehet üldögélni, beszélgetni, és ahol a gyerekesek simán megférnek a békésen poharazgató társaságokkal. Első nap legalábbis így volt. És mivel nagyon közel lakom, és a nyitónapon nyitott ablaknál írom ezt a cikket, azt is elmondhatom, hogy az esti órákban egyáltalán semmilyen zaj nem hallatszik a legközelebbi lakásokba a Budai Parkszínpadról.