Soha nem lesz már ilyen a budafoki villamosremíz

2015.06.16. 08:20

A budafoki kocsiszín területén simán lehetne száz évvel ezelőtt játszódó filmet forgatni, de nem lesz ez így sokáig. A 2015-16-ban Budapestre érkező 47 darab spanyol CAF Urbos 3 típusú villamos a Határ úti Száva és az éppen épülő Hidegkuti stadionnál lévő Hungária kocsiszín mellett itt, a budafoki remízben fog állomásozni.

Csakhogy a Szávával és a Hungáriával ellentétben a budafoki kocsiszínt teljesen át kell majd építeni, hogy fogadni tudja az 56 méteres villamosokat.

Jelenleg a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás zajlik, a szerződéskötést követően, várhatóan idén ősszel indulhat a bontás. Megnéztük, hogyan néz ki az utolsó hónapjait élő kocsiszín.

A telep 1899-ben nyitotta meg kapuit, és mai formáját, kis túlzással persze, 1914-re nyerte el. Nem villamosoknak, hanem a Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút kocsijainak épült. Az első vonal a Gellért térről az akkor még önálló községnek számító Nagytéténybe vezetett, majd kapcsolódott hozzá a budaörsi és törökbálinti szárnyvonal.

A budafoki remíz 1963-tól üzemeltetett villamosokat, többek között itt állomásoztak a forgalomból pár éve kivont UV-k, és 1980-ben ide jöttek a Tátra motorkocsik is.

Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal toldozták-foldozták az épületeket, a rendszer kissé bonyolult, és nem is túl praktikus, hogy a villamosokkal ide-oda kell tolatni a mosáshoz, naponta elvégzendő vizsgálatokhoz, kiálláshoz, satöbbi.

A jelenlegi épületeket jórészt elbontják, és a látványtervek alapján egyfajta Holnapolisz jön létre a XI. és a XXII. kerület határán. A régebbi épületek közül egy raktárként szolgáló csarnok és egy BKV-s lakóház marad meg.

A BKK-tól azt kérdeztük: igaz-e, hogy csak a Széll Kálmán tér átépítése, illetve az ottani villamosforgalom megindulása után tudják megkezdeni a remíz átépítését? Részben igaz, válaszolták. A Szépilona kocsiszín (ez van a Budakeszi út elején) a Széll Kálmán tér átépítése miatt jelenleg el van vágva a hálózat többi részétől. Ősztől a Szilágyi Erzsébet fasori bekötés újbóli megnyitásával lesz megint elérhető a telep, de a térátépítés még ezután is folytatódik. Másrészt a budafoki telep átépítése a Fehérvári úti vágányok rekonstrukciójával kezdődik, amikor a villamosokat pótolni kell, tehát ezalatt amúgy is kevesebb villamos áll forgalomba.

A gyakorlatban nem fogja a két munka akadályozni egymást, mivel a Széll Kálmán tér átmenő vágánya át lesz adva, mire a budafoki munka kritikus szakaszba ér.

Az átépítés alatt a villamosok egy része a Kelenföld kocsiszínből indul, másik részük a Ferencváros telepről fog kiállni az 1-es villamos új szakaszán át.