Ősszel már járnak az új török midibuszok a budai Várban

2015.09.15. 13:53

Az év végéig forgalomba állnak a tervek szerint - a tesztidőszakot követően - az új alacsonypadlós, légkondicionált Karsan ATAK midibuszok a budai Várban.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a járművek keddi, budapesti bemutatóján bejelentette: a fővárosba két új, török gyártmányú midibusz érkezett meg, ezeket további tizennégy követi majd októberben. Felidézte, hogy sok volt a probléma az elavult midibuszokkal, és 2013-ban született az a döntés, hogy újak kellenek, írta az MTI.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budavári Önkormányzat 2013-ban indított közbeszerzési eljárást 16 midibusz beszerzésére. A beszerzés költsége 909 millió forint, amelyet a budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését célzó program keretében, teljes egészében európai uniós támogatásból finanszíroznak. "Ha a szükséges források rendelkezésre állnak majd, akkor további 24 midibuszt tudnak lehívni a török szállítótól" - közölte Szeneczey Balázs.

A régi kényelmetlen, megbízhatatlan volt

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere a beszerzés szükségességét azzal indokolta, hogy a lecserélendő járművek talán ma az országban futó legrosszabb műszaki állapotban lévő buszok. Ezek a járművek kényelmetlenek, megbízhatatlanok - mondta. Közölte, az ősz végétől az új midibuszok már forgalomba állhatnak a budai Várban. 

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy az új midibuszok alacsonypadlósak, légkondicionáltak, lehajtható kerekesszékes rámpával felszereltek, a járműveket EURO 6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotor hajtja. A buszon egyszerre 39 ember tud utazni, az ülőhelyek száma huszonegy. Az új járműveknek kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, mint a lecserélendő midibuszoknak.   

Sakir Fakili budapesti török nagykövet arról beszélt, hogy Magyarország és Törökország együttműködései egyre szorosabbá válnak. Vancin Kitapci, a Karsan Pazarlama ügyvezető igazgatója szintén kiemelte: a két ország kapcsolata nagyon különleges. Mind a két ország nagyon sokat tesz azért, hogy a stratégiai együttműködést még szorosabbra fűzze - mondta.