Ezért volt óriásdugó ma Budán

2015.09.22. 17:09

A tegnapi napon még "csak" rettenetes, ma már egyenesen tragikus volt a helyzet az M1-M7 bevezetőn.

– írta felháborodott olvasónk délelőtt.

Egy másik olvasónk szerint reggel az M1 bevezetőjén Törökbálintnál állt a sor vége, a Biatorbágy-Óbuda menetidő 2 óra 15 perc volt. "Biztos hogy a komplett nyugat-magyarországi agglomerációs fogalomnak 1 sávra kell szűkülnie?" – tette fel a kérdést.

Ma reggel a Biatorbágy–Budapest, Váci út távolságot 2 óra 26 perc alatt sikerült megtennem, írta egy harmadik olvasó. Az ok: a Budaörsi úton a felüljáró előtt minden előzetes figyelmeztetés/tájékoztatás nélkül lezártak az eddig járható három sávból egy sávot, látszólag teljesen értelmetlenül, mert a területen érdemi munkavégzés nem folyt. Olvasónk sem a BKK honlapján, sem egyéb portálokon nem talált érdemi információt a korlátozás időtartamáról.

Megkerestük a BKK-t, hogy mi volt a gigadugó oka. Ezért:

A tervek szerint a kivitelező az aszfaltozást reggel 4 óráig befejezte volna, majd az aszfalt kihűlését követően, 6 óra körül megnyitották volna a frissen aszfaltozott sávot is.  Sajnálatos módon éjszaka elromlott a kivitelező aszfaltozó gépe, ezért több, mint 3 órával csúszott a munka, így 7:45 körül fejezték be az aszfaltozást (addig 2 sáv volt a munkaterület mellett járható) utána 10 óráig hűlt az aszfalt. Ekkor már 3 sáv volt járható a munkaterület (legbelső sáv) mellett, csak sajnos a szélső sávot (a volt buszsávot) kevesen használták. 

10 óra óta mind a 4 sáv járható. Ezzel egy időben, a reggeli órákban, az elkerülő Egér úton, a Bazsalikom utca térségében baleset és műszaki hibás tehergépjármű akadályozta a forgalmat, így ott is csak egy sávon haladhatott a forgalom.