Nem szakadt be a fonódó villamos alatt HÉV-alagút

2015.11.23. 11:42

Vasárnap sikeres műszaki teszt volt a frissen elkészült Budai fonódó villamoshálózat vonalain, áll a BKK közleményében. A villamosok bejárták mind a Széll Kálmán téri ág, mind pedig a Bem rakparti ág vonalát. A Bem rakparti szakaszon a HÉV födémen és a HÉV alagútban teherbírás méréseket végeztek, amelyek alapján a HÉV födém teherbírása az előzetesen feltételezetteknek megfelel. A sikeres tesztek után 2015. november 23-án 10 órától próbajárat indul a fenti vonalakon.

A sikeres próbajárat után megkezdődik a beruházás műszaki átadás-átvétele, valamint befejezik a járda- és peronburkolásokat, elhelyezik az utcabútorokat, rendezik a területet, és kialakítják a végleges forgalomtechnikai rendet.

Hétfőtől változnak a Budai fonódó építési munkái miatti közúti közlekedést érintő korlátozások is. A Török utcát teljes szélességben megnyitják, így – kisebb korlátozások mellett – a Bécsi út (a Zsigmond tér-Nagyszombat utca között), valamint a Frankel Leó út is (a Zsigmond tér - Harcsa utca között)  – szintén kisebb korlátozások mellett – ismét mindkét irányban járható lesz. Azonban a  Frankel Leó út, a Harcsa és a Vidra utca között továbbra is egyirányú marad a közúti közlekedés. A BKK kéri az autósokat, hogy a villamosvágányokon és azok egy méteres körzetében ne parkoljanak, mert a villamosközlekedés, illetve próbajáratok a nap bármelyik szakaszában lehetnek.

A projekt műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárása és a kivitelezési munkák befejezése 2015. december 23-ára várható a BKK szerint. A villamosközlekedés előreláthatóan 2016. január közepén indulhat meg, addig a villamosvezetők képzése folyik.