Vasárnaptól újra végig jár a 61-es villamos

2015.12.10. 14:28

December 13-ától (vasárnaptól) a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és a Hűvösvölgy között jár, az utasoknak nem kell a Széll Kálmán téren átszállniuk, áll a BKK közleményében.

A tér felújításának előrehaladtával ugyanis már a végleges vágányhálózaton haladnak a villamosok, azaz lehetőség nyílt a 2015 eleje óta két szakaszra bontott villamosvonal összekötésére. 

Az 59-es villamos is újra a Szent János kórház és a Márton Áron tér között viszi az utasokat. Ezzel párhuzamosan újra eredeti, a tér felújítása előtti forgalmi rendje szerint közlekedik a 91-es, a 102-es és a 291-es busz. 

A Széll Kálmán téren egyre több közösségi közlekedési járat haladhat be ismét a tér területére, emellett a közúti forgalom rendje is napról napra jobban hasonlít a majdani végleges közlekedési rendre.  A Margit körúton, a Szilágyi Erzsébet fasor és Széna tér közötti szakaszon befejeződnek a jelentős forgalomkorlátozásokkal járó felújítási munkák, ezért december 13-ától az erre közlekedő buszok immár végleges megállóikban, illetve végállomási fel-, leszállóhelyükön állnak meg.