Gyöngyi
9 °C
9 °C

140 milliárdnál is többe kerülhet a 3-as metró

2015.12.15. 09:26
Utolérte a négyesmetró-betegség a 3-as metrót is: még csak a tervezésnél tartanak, de egyre emelkedik a vonal felújítási költsége. Szeptemberben Tarlós István 125 milliárd forintos becsült költségről beszélt, múlt héten pedig már 132 milliárd forintra emlékezett. A sajtótájékoztató után otthagyott jegyzeteiben viszont 139 milliárd forint szerepel, ráadásul a minimálisan 15 százalékos önkormányzati önrész nélkül számítva.

Bár legutóbbi, december 11-i sajtótájékoztatóján Tarlós István 132 milliárd forintra emlékezett, amikor érdeklődtünk a 3-as metró felújításának aktuális költségbecslése felől, a sajtóteremben felejtett jegyzeteiben 139 milliárd forint szerepel, külön csillagozással, miszerint az összeg támogatási keret önrész nélkül. (Az otthagyott szövegjegyzetet azért hoztuk el, hogy pontosan idézhessük a főpolgármester szavait.) Ha azt vesszük, hogy az önkormányzati önrész minimálisan a beruházás értékének a 15 százaléka szokott lenni, akkor a 3-as metró felújításának az ára aktuálisan 163,5 milliárd forint. 

Ebben az összegben nincs benne a metrópótlásra beszerezni kívánt 150 csuklós busz ára, ami további több mint tízmilliárd forint lesz a főpolgármester szerint. Sőt nincs benne a 37 metrószerelvény (222 metrókocsi) felújításának az ára sem, ami plusz 69 milliárd forint. Összegezve 242,5 milliárd forintnál járunk, úgy, hogy maximális uniós támogatást feltételeztünk, amire a 3-as metrónak jelenlegi információink szerint nem nagy az esélye. Szeptemberben maga a főpolgármester fogalmazott úgy lapunknak: nem biztos, hogy a főváros megkapja az uniós támogatást a vonalfelújításra.

Összehasonlításul: a 2-es metró felújítása (2004-2007 között) 43 milliárd forintba került, a 22 darab, 2-es vonalra érkező Alstom szerelvényért pedig mintegy 40 milliárd forintot (139 millió eurót) fizetett a BKV. 

Mire lesz pénz?

A metrószerelvények felújítására a BKV megkötötte a szerződést az orosz Metrovagonmassal, és a 69 milliárd forintos költség túlnyomó részét elő tudja keríteni az erre a célra felvenni tervezett hitelből, a metrókocsik ügye nagyjából sínen van.

A vonal, azaz az infrastruktúra rekonstrukciója azonban nehezebb kérdés. Tarlós István pénteken jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta a közlekedésfejlesztési program javaslatát, amit benyújtanak az Európai Bizottságnak. Ez a javaslat tartalmazza a metró 125 milliárd forintját is, amire még az Európai Bizottságnak még rá kell bólintania. 

Itt két bökkenő lehet. Az egyik, hogy a költség már mindenképpen jóval túl van ezen az összegen. A másik pedig, hogy az unió szinte biztos nem ad maximális támogatást. (Egyrészt, mert metróra eleve nem ad magas támogatást, a 4-es metró is csak 40 százalékos támogatást kapott, másfelől az uniónak nem tetszett, ahogy a BKV a metrókocsitendert intézte.)

Szeptemberben még 125 milliárd forint volt a felújítás ára:

Decemberben már 132 milliárd forint:

Mennyi lesz januárban?