Hella
13 °C
27 °C

Cipőkanállal rakták be a Bécsi útra a fonódó villamost

2016.02.05. 06:38
Idő és pénz hiányában kimaradt két Bécsi úti megálló átépítése a fonódó villamos projektből, az egyiknél életveszélyre panaszkodnak az utasok. A Bécsi út másik részén új közlekedési kifejezéssel ismerkednek az utasok: megjelent a villamosdugó.

A Selmeci utcai megálló konkrétan életveszélyes, kb 1,5 méteres peron korlát nélkül, gyerekkel vagy babakocsival nem  merek leszállni, az eggyel előbbi megállót használom velük. 

- írta olvasónk.

A helyszíni fotónkon látszik, hogy a járdaszigeten egy ember azért kényelmesen elfér, de ha többen szállnak le, vagy babakocsival, gyerekekkel közlekedik valaki, akkor adódhatnak problémák. Az is feltűnő, hogy a járdasziget szegélykövei erősen morzsolódni kezdtek, valószínűleg a nekik ütköző kerekektől. Ez azt jelzi, hogy a nagyobb járművek számára szűk az úttest. Ha pedig egy időben száll le egy babakocsis és érkezik az úton egy teherautó, akkor kétségtelenül veszélyes szituáció alakulhat ki.

Mint a BKK lapunk kérdéseire adott válaszából kiderült, a peronszigetet azért nem emelték meg és szélesítették ki, mert akkor az útpályát is át kellett volna építeni a parkolósáv megszüntetésével, erre pedig se idő, se pénz nem volt. Ugyanez a helyzet a Margit kórház megállójával is.

De nem szabad feladni, mert ahogy a közlekedési cég írta, „a főváros és a BKK célja, hogy mielőbb sor kerülhessen ezen megállóhelyek átépítésére, az akadálymentesítés feltételeinek biztosítására, ezért a megállók átépítésének műszaki és finanszírozási lehetőségeit vizsgálja a BKK”.

Ízlelgessük az új kifejezést: villamosdugó

Több olvasói levelet kaptunk arról is, hogy a Bécsi út - Szépvölgyi út kereszteződésben, főleg délutánonként hatalmas dugó szokott kialakulni, nem ritka, hogy a gépjárművek közé 2-3 villamos is beszorul a közös pályán.

Olvasónk napi tapasztalatát így írta le:

„A torlódást a Bécsi út és a Szépvölgyi sarkán lévő lámpa okozza. Ez ugyanis úgy van beállítva, hogy a Bécsi úti irányban a piros jelzés 1 perc 45 mp hosszú, amit egy 15 mp-es zöld követ. Mindkét irányban sok itt a Szépvölgyire jobbra kanyarodó autó. Mivel azonban a gyalogosoknak is ugyanekkor van szabad jelzés, ezért gyakran csak 1-2 autó fér át egy zöld lámpán. Így a villamos is csak 1-2 autónyit halad előre 2 perc alatt. Ezt az alig 400 m-es szakaszt sokszor 15-20 perc alatt lehet csak megtenni a délutáni csúcsidőben.„

A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy a lámpákat időközben behangolták. Viszont az tény, hogy a villamosok még mindig a dugóban állnak a kocsikkal, így a helyzeten csak javítottak, megoldani nem tudták a BKK lámpafázis-hangolói.

Nagy villamosdugóról számolt be másik olvasónk a Móricz Zsigmond körtéren, ahol hét villamos pályája találkozik egymással. Mint írta, emlékszik olyan esetre, amikor hat villamos torlódott fel Újbuda-központ és a Móricz Zsigmond körtér között. Szomorúan tapasztalta azt is, hogy az egyik nap

egy fiatal kocogó hamarabb elért a Móriczra a Gellért térről, mint az 56-os, amin ültem.

Azt szinte kivétel nélkül mindenki elismeri, hogy a fonódó villamos egy jó és hasznos fejlesztés, csak beállításokkal van probléma. Információink szerint elképzelhető, hogy a BKK nem merte a betervezett, villamosokat előnyben részesítő lámpaprogramot 100%-ban megvalósítani, valamint eredetileg a Szépvölgyi útnál is csak a célforgalom hajthatott volna be a villamospályára, ezért sok helyen a fennakadás. 

A problémás helyszíneken a BKK most a közlekedési lámpák finomhangolásával próbálja utolérni magát, a Szépvölgyi útnál pedig vizsgálják, hogy leveszik a sínekről a centrum irányú autóforgalmat, és ahogy korábban tervezték, csak a célforgalom hajthat be.