Húsz percen belül lecsaphat a lopóautó

troliiii
2016.04.06. 12:43
2015-ben összesen 1174, 2016 első negyedévében pedig 373 szabálytalan várakozó akadályozta hosszabb-rövidebb ideig a tömegközlekedési járatok közlekedését Budapesten. Ez azt jelenti, hogy átlagban naponta három alkalommal akad meg a tömegközlekedés szabálytalanul parkoló autósok miatt. Ráadásul sokszor még a sofőrnek áll feljebb. Az esetek 20 százalékában pedig lecsap a lopóautó.

Az esetek körülbelül 20 százalékában jut el a konfliktus odáig, hogy kihívják a főváros egyetlen lopóautóját, amikor szabálytalanul parkoló sofőrök akadályozzák a BKV-járatok közlekedését. Nyolcvan százalékban tehát hamarabb megoldódik a probléma, és az autóval elállnak az útból –tudtuk meg a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságtól (FÖRI). A FÖRI statisztikái szerint 

az elmúlt három és negyed évben összesen 515 járművet szállított el a lopóautó, i
dén az első három hónapban pedig már 34-et. 

Ezeknek a sofőröknek el kellett menniük a FÖRI telephelyére a kocsijukért, és leszurkolni 20 ezer forintot az elszállítás miatt (a kiszabott 15-50 ezer forintos bírságon felül). Idén öt alkalommal még elcsípte a helyszínen a sofőr az autóját éppen felpakoló lopóautót, ilyenkor csak 10 ezer forintot kell fizetni (plusz a szabálysértési bírságot), és nem viszik el a kocsit. Olyan riasztás idén 24 futott be, amikor a kiérkezés közben megoldódott az ügy, mert a rossz helyre parkoló sofőr még a lopóautó megérkezése előtt odébb állt.

Információink szerint a rossz helyre parkoló sofőrök alapvetően kétféleképpen reagálnak, amikor észreveszik, hogy a lopóautó vinné a járművüket. Van a dühös vezető, aki lecseszi a közterest, hogy miért szórakozik vele, a megszorult buszvezetőt pedig, hogy nem tud vezetni, hiszen

még bőven elfért volna! 

A szégyellős sofőr is azzal kezdi általában, hogy azt hitte, hogy elférnek mellette, de aztán ahogy gyülekeznek az utcai bámészkodók, egyre jobban röstelli magát.

Vezet a Dohány utca

A BKK adatai szerint a probléma elsősorban a szűk, belvárosi utcákban jelentkezik.

A legtöbb akadályt idén a 74-es trolibusz vonalán regisztrálta a BKK, itt 60 alkalommal akadályozta a trolibuszok közlekedését szabálytalanul várakozó autó.

A Wesselényi utca és különösen a Dohány utca belső szakasza az, ahol rendszeresen előfordul olyan eset, hogy a várakozó gépkocsi a trolibuszok közlekedését akadályozza. 

A második legtöbb akadályt – 40 alkalommal – a 15-ös és a 115-ös autóbusz útvonalán tapasztalták a járművezetők.

A harmadik legtöbb eset a 75-ös és a 76-os trolibusz vonalán történt, itt az újlipótvárosi térségben 30 alkalommal akadályozták a járatok közlekedését a várakozó gépkocsik. 

A 78-as trolibusz vonala az Erzsébetvárosban a Bethlen Gábor utca és a Nefelejcs utca szintén komoly gondokat okoz, itt csak 2016-ban 25 alkalommal volt szabálytalan várakozás miatti akadály.

A 15-ös és a 115-ös busszal részben átfedést mutat a Belső-Ferencvárosban a 83-as trolibusz, a Mária utca térségében zavarják a trolibuszok és a 15-ös, valamint a 115-ös busz forgalmát.

A 79-es trolibusz vonalán idén 7 alkalommal a Hernád utca, illetve az Alpár utca térségében akadályozta szabálytalan várakozás a járatok közlekedését.

A villamosok esetében 2016-ban az 1-es, a 2-es, a 37-es és a 62-es villamos vonalán mindössze 1-1 alkalommal; a 6-os, a 14-es és az 52-es vonalán 2-2 alkalommal volt szabálytalan várakozás miatti akadály. A 14-es villamosnál mindkét esetben a Lehel úton, a Lehel tér közelében, a végállomásra érkező villamosokat akadályozták a szabálytalanul várakozó autósok.

A budai fonódó villamos óbudai szakaszán az ötből négy alkalommal a Bécsi úton volt akadály; egy esetben pedig a Móricz Zsigmond körtéren, a Villányi út torkolatánál. Jellemző helyszín a ferencvárosi villamoskocsiszín környéke, ahol a 24-es villamos forgalomba állását négyszer akadályozta szabálytalanul várakozó autó. A Szépilona kocsiszínből forgalomba álló 61-es villamosokat két alkalommal akadályozták a szabálytalan várakozók. Az 51-es villamos forgalmát a Mester utcában 5 alkalommal akadályozta szabálytalanul várakozó autó.

2015-ben hasonló volt a megoszlás, a 74-es troli forgalma 130 esetben állt, majd ezt követte, a 15 és a 115-ös autóbusz, valamint a 78-as és a 83-as trolibusz. A FÖRI közterület-felügyelője és a BKK forgalomirányítási csoportjának munkatársa naponta közös járőrrel ellenőrzi a fő tömegközlekedési útvonalakat, jogsértés esetén pedig riasztják a lopóautót. 

Három éve fut a lopóautó

2012 decemberében négy fővárosi szervezet (a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., és a BKK) egy darab járművel újraindította a lopóautó-szolgálatot, hogy a szabálytalanul várakozó gépjárműveket hatóságilag elszállíthassák a tömegközlekedési járművek elől.

A lopóautón egy tűzoltó, egy (néha kettő) közterület-felügyelő teljesít szolgálatot a nap 24 órájában az év minden napján. A járművet megkülönböztető fény- és hangjelzéssel szerelték, így riasztást követően 20 percen belül a helyszínen van. A lopóautó más köz- és közérdekű feladatot is ellát. Közúti balesetben megsérült, forgalmat akadályozó mozgásképtelen járművek áthelyezése vagy a tűzoltó felvonulási területen szabálytalanul várakozó járművek áthelyezése is ide tartozik például. 

Mennyibe fáj az akadályoztatás?

A trolibusz vagy busz elé parkoló sofőrt külön nem büntetik meg a tömegközlekedés akadályoztatásáért. A fizetendő szabálysértési bírság ugyanannyi, mintha egy kis forgalmú lakótelepi utcában követne el szabálysértést, aminek a 15 ezer forint és 50 ezer forint közé eső összegét az határozza meg, hogy pontosan hol állt (például buszmegállóban, buszsávban, forgalom elől lezárt területen, megállni tilos tábla hatálya alatt, kereszteződések metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, parkolási rendtől eltérő módon történő szabálytalan várakozás).

Amivel többet kell fizetnie, az az elszállítási költség (telephelyre 20 ezer forint, a helyszínen 10 ezer forint), valamint a telephelyi tárolási díj (1200 forint naponta).