Rosszul táblázták ki a lezárt Szabadság hidat

2016.06.16. 21:54 Módosítva: 2016.06.16. 22:05

"Nagyon jó, hogy mindenki azt írja, hogy át lehet tekerni a Szabadság hídon, de a valóságban tiltó táblákat raktak ki, amik fizikailag is akadályozzák a szabályos közlekedést. Ráadásul a bringás jelzőlámpát is kitakarja az egyik" - vette észre szemfüles olvasónk, Eszter, aki szerint a Lánchíd utcában a déli irány kitáblázása is tilt, és szintén fizikailag akadályoz. 

szabihid
Fotó: Olvasónk, Eszter / Index

A képen az első két táblán még kivételként szerepel a BKV, ami magában foglalja a kerékpárosokat is, de a második kettőn már nem szerepel - írta.

Ahogy megírtuk, június 16-tól augusztus végéig teljesen lezárták a Szabadság hidat. Nemcsak a villamosok, de az autók, buszok elől is, gyalog vagy kerékpárral viszont át lehet jutni a Duna másik partjára.

Eszter felvetését átküldtük a Budapest Közút Zrt.-nek, akik emiatt részletesen ellenőrizték a dél-budai korlátozások kiépítését, és kiderült, jogos volt az észrevétel. Azt tapasztalták, hogy a kerékpárosok hídra való behajtását engedélyező kiegészítő jelzések hiányoznak, a pótlásra felszólították a kivitelezőket.

Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a híd budai hídfőjében a Duna mentén vezettet kerékpárútig szabad csak használni a hidat biciklivel, a hídról a Gellért téri csomópontba nem szabad bemenni.

A Lánchíd utca esetén az Öntőház lépcső csomópontban a Clark Ádám tér felől az Apród utca felé kizárólag a kerékpárosoknak engedélyezett az áthaladás az egyirányú forgalommal szemben a kerékpársávon.

A hidat a biciklisek a közúti sávokon tekerve használhatják - tudtuk meg a Budapest Közúttól.