Elmeszelték a Belvárost Csipak szerződésének felmondása miatt

2016.07.07. 10:55

Első fokon a Fashion Street üzemeltetőjének adott igazat a bíróság a cég 50 éves szerződésének felbontása miatt indult perben. Az ítélet szerint az üzemeltető, a Csipak Péter milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó Immobilia Zrt. minden szerződéses feltételt betartott, ezért a belvárosi önkormányzat jogtalanul bontotta fel a Deák Ferenc utcára vonatkozó közterület-használati megállapodást – írta a Hvg.hu. 

A szerződést még márciusban bontotta fel az V. kerületi önkormányzat a fideszes alpolgármester, Böröcz László javaslatára. 

Az Immobilia Zrt.-vel 2008-ban − Rogán Antal polgármesterségének ideje alatt − kötött 50 évre szerződést a belvárosi önkormányzat, ám a megállapodás végül csak 8 évet ért meg. Az önkormányzat arra hivatkozva bontotta fel a szerződést, hogy a cég által vállalt vásárok, vendéglátós teraszok színvonala nem ért fel a Fashion Street színvonalához.

A szerződés előzménye az volt, hogy Csipak cége saját forrásból újíttatta fel a Deák Ferenc utcának a Vörösmarty tértől a Deák Ferenc térig húzódó szakaszát, útburkolatostul, homlokzatostul. A felújításért cserébe pedig megkapták a Deák Ferenc utca 500 nm-ének használatát.

Ellenzéki politikusok, többek között Juhász Péter fideszes belharcról beszéltek az ügy kapcsán. Köztudott, hogy a milliárdos vállalkozó és Belváros-Lipótváros vezetése, illetve Rogán Antal között hosszú évekig komoly üzleti kapcsolat állt fent, például Csipak cége üzemeltette 2009-ig a fizetőparkolást a kerületben.

Csipak nemrég egy másik ügyben is megütötte bokáját. Tavaly nyáron első fokon egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve, illetve pénzbírságot természetkárosítás miatt, mivel házát részben természetvédelmi területre építette. A vállalkozó ügyét az Index tárta fel négy éve.

Cikkeinkből kiderült, hogy a Belváros vezetésével közeli kapcsolatot ápoló Csipak mindenfajta engedély nélkül elfoglalta a budai erdő egy részét, és oda építette villája egyik szárnyát. A telek kétezer négyzetméterrel nagyobb a telekkönyvben szereplő méreténél, és belelóg a természetvédelmi körzetbe.