Olivér
0 °C
4 °C

Levált a BKV-ról a HÉV

2016.08.31. 11:55

Döntött a BKV és a HÉV-ek szétválási tervéről a fővárosi közgyűlés szerdán, megalakult a BHÉV (Budapest Helyiérdekű Vasút) Zrt.

A szétválásra azért volt szükség, hogy az állam át tudja venni az agglomerációs közlekedési feladatokat is ellátó HÉV-eket. Tarlós István főpolgármester tájékoztatása szerint az átvételi tárgyalások jelenleg is zajlanak, határidejük 2016 november vége.

Az átvételi folyamat költsége 130-140 millió forint lesz. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki fizeti ki ezt az összeget, a Jobbik-frakció minden esetre kezdeményezte, hogy ne a főváros.

A szocialisták azt nehezményezték, hogy a HÉV-üzemág vagyonát mindössze 19 milliárd forintban határozta meg a BKV. Ez szerintük vérlázítóan alacsony összeg, az államhoz átkerülő HÉV-vagyon ennek legalább a tízszerese. A BKV igazgatója kérdésre közölte: az összeget a társaság teljes vagyonának névértékéből képezték.

Elfogadták a képviselők azt a javaslatot, hogy a Duna-parton legyen az új Moszkva tér, azaz Moszkva sétány. Eszerint, mint azt megírtuk, a XIII. kerületben található Dráva utcai csomópont és az Árpád híd között kialakítandó új, eddig névtelen Duna-parti sétányt Oroszország fővárosáról, Moszkváról nevezik el.

Arról is megszületett a döntés, hogy újabb területekről tiltják ki a hajléktalanokat Budapesten. A XI. kerületi önkormányzat ugyanis az eddigieken túl még nyolc olyan közterület kijelölését kéri, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás. A területeket korábbi cikkünkben soroltuk fel.

Zárt ülésen döntött a közgyűlés arról is, hogy a Thália, a Madách és az Újszínház élén helyükön maradnak az eddigi igazgatók, azaz újabb öt évre meghosszabbodik Kálomista Gábor, Szirtes Tamás és Dörner György megbizatása.

Jelenleg arról folyik a vita, hogy a főváros milyen garanciákat kérjen arra, hogy a metrófelújítás alatti buszpótlás többletköltségét az állam kifizesse. A kormány kérésére a főváros ugyanis lemondott az olcsón megvásárolható lengyel és magyar buszokról, amivel a BKV megoldotta volna a metrópótlást három évig, és kiszervezi több mint kétszeres áron külső cégnek az egész metrópótlást. A képviselők végül abban maradtak, hogy a kormánynak az kiszervezés teljes idejére vállalnia kell a többletköltségeket.

Módosította a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. alapszabályát a fővárosi közgyűlés. Az egyik legfontosabb változás , hogy a még csak hipotetikus 2024-es budapesti olimpia előkészítésére létrehozott projektcég az MNB tulajdonában lévő Eiffel Palace irodaházba költözik. Mint arról hírt adtunk: a Bajcsy-Zsilinszky út 78. szám alatt található épületet a jegybank  másfélszer annyiért  vette meg egy offshore hátterű cégtől, mint amennyiért korábban meghirdették.