Tarlós nem indul 2019-ben, illetve mégis, vagyis mégsem

2017.03.14. 07:29

Tarlós István a hétvégén arról beszélt az ATV Heti Napló című műsorában, hogy pillanatnyilag nem sok kedve van harmadszor is elindulni a főpolgármesteri posztért, és ha valaki tanácsot kérne tőle, merjen-e jelentős tétekbe fogadni az indulására, annak azt javasolná: ne tegyen túl sok pénzt erre.

Tarlós óriási meglepetést nem okozott, se azzal, hogy belengette a visszavonulását, se azzal, hogy száz százalékig egyértelműen azért sem Á-t, sem B-t nem mondott az újraindulásával kapcsolatban.

Amikor 2014 őszén Tarlóst újra főpolgármesterré választották, napokkal a szavazás előtt már tett olyan nyilatkozatot, ami a 2019-ben esedékes választásra vonatkozott. Az Indexnek adott interjúban szóba jött, hogy már a majdani utódját is kiszemelte egy meg nem nevezett fiatal, pesti polgármester személyében (forrásaink szerint egyébként Kocsis Mátéra gondolt). „Én látok a kerületi polgármesterek körében egy olyan fiatalembert, akit perspektivikusan (...) nagyon alkalmasnak tartok erre a pozícióra” – mondta akkor Tarlós. De a kaput nyitva hagyta a fordulatok előtt. "Hogy jön egy fiatal? Én azt nem mondtam, hogy 2014-ben fog jönni. Most nem jött. Hogy mi lesz 2019-ben, azt majd meglátjuk" - fogalmazott.

Nem is várt túl sokáig a mérleg kiegyensúlyozásával. Tavaly januárban, az első 2016-os Budapest-infón kijelentette: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy indul a 2019-es főpolgármester-választáson. Az okot firtató kérdésre elmondta, ha véglegesen eldönti, hogy kiszáll, elkezdik nem komolyan venni, és emellett fel is paprikázták az ellenzéki volt városvezető képviselők.

Amikor pár nappal később egy interjúban az Index újra rákérdezett a dologra, egész pontosan arra, kinek szólt az üzenet, Orbán Viktornak, a Fidesznek vagy Kocsis Máténak, Tarlós így válaszolt: "Kocsis Máténak semmi esetre sem. Az ő személye az én szándékaim szerint egyáltalán nem volt benne ebben az üzenetben. 2019 októbere még messze van, és a Fideszben ezek a jelölések ritkán szoktak eldőlni négy évvel korábban.

Nem feltétlenül üzengetek.

És még ekkor is hangsúlyozta, hogy a budapest-infós kijelentés nem egy eldöntött, lezárt kérdésről szólt. "Nem azt jelentettem be, hogy kvalifikálom magam 2019-re, csak arra utaltam, hogy egyelőre ebben az országban messze a legtöbb személyre szóló szavazatot én kaptam" - mondta.

Az utóbbi bő egy évben még ennyire határozott nyilatkozatokat sem nagyon tett. Egy hónapja, február 14-én arra a sajtóhírre reagált, hogy több fővárosi fideszes polgármester kijelentette, támogatnák, ha 2019-ben újraindulna. Váratlan volt, de emberileg jól esik a kerületi polgármesterek támogatása, és ha a támogatási szándék mellé hozzáteszi a legutóbbi fővárosi közvélemény-kutatási adatokat, akkor az még jobbat tesz a hangulatának, mondta erre Tarlós. Arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy elképzelhetőnek tartja-e az újrázást, mondván a kérdés nem időszerű.

A főpolgármesteri poszt sorsa egyébként legutóbb az olimpiai aláírásgyűjtés ügyében vetődött fel. Tarlós a Magyar Nemzetnek az ATV.hu cikkére reagálva február 20-án azt mondta: nevetségesnek tartja azokat a sajtóhíreket, melyek szerint paktumot kötött volna a neki 2019-es újrajelölést ajánló Orbán Viktorral, és a budapestiek háta mögött alkudozna a főpolgármesteri pozícióról két és fél évvel az önkormányzati választás előtt.

Ugyanezen a napon még az MTI-nek is nyilatkozott, kijelentette, hogy mikor legutóbb találkozott a miniszterelnökkel, szó sem esett közöttük a 2019-es főpolgármester-választásról, és még ezt is hozzátette:

nem emlékszem rá, hogy bármikor is olyat mondtam volna, hogy ambicionálom a 2019-es újraindulást.

Ön szerint indul Tarlós 2019-ben?