Tarlós mégsem akar népszavazást a Rómairól

2017.09.19. 13:00

A főpolgármester nem mondta, csak felvetette, hogy legyen népszavazás a római-parti mobilgát ügyében, derül ki a Magyar Nemzet mai cikkéből. A lap megkérdezte Tarlós Istvánt, mi lesz a népszavazással kapcsolatban a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén, amelyről a főpolgármester korábban maga nyilatkozta: felveti a népszavazás lehetőségét a testület előtt.

Mi hangzott el pontosan az M1 adásában? Ez:

Fel fogom vetni a közgyűlésben, (...) hogy, ám legyen, legyen akár budapesti népszavazás.

A Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István úgy fogalmazott: „Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part árvízvédelme ügyében, gyakorlatilag az egész magyar sajtó félreértelmezte a szavaimat.” A főpolgármester azt mondta, az állami televízióban ő csak arról beszélt, ha már a mobil gát ügyében valakik előhúzták „ezt a kártyát”, akkor fölveti a fővárosi közgyűlésben a népszavazás lehetőségét.

Hozzátette: nem azt mondta, hogy bármilyen népszavazási kérdést bármikor is beterjesztene az ügyben, hiszen továbbra is vállalja a véleményét: a Duna-partra kell megépíteni a mobil gátat, nem máshová. (Igaz, a lap az ominózus kijelentés után is megkereste, de akkor csak annyit tudtak meg, hogy elutazott, és javaslatáról egyelőre nem kíván bővebben nyilatkozni.)

Tehát a főpolgármester, mint most kiderült:

  • felveti a közgyűlésnek a népszavazás lehetőségét
  • de nem kezdeményezi azt
  • és nem is mondja azt, hogy legyen népszavazás.

Akkor most lesz népszavazás vagy sem? 

A játék a szavakkal valószínűleg azt takarja, hogy Tarlós szóba hozza („felveti”) a népszavazást a szerdai közgyűlés előtt, de csak azért, hogy a fideszes közgyűlés gyorsan le is szavazza azt. Így a lehetőség megjárja majd a demokratikus fórumot, a főpolgármester hátradőlhet.

Ha kezdeményezte volna a népszavazást, akkor az teljesen mást jelentene, hiszen az a közgyűlési előterjesztés, amit Tarlós kezdeményez, az szinte már megszavazottnak tekinthető. De mivel nem kezdeményezte, szinte biztosra vehető, hogy nem lesz népszavazás a Római-partról – ha ez a közgyűlésen múlik.

Erről a népszavazásról amúgy már augusztusban döntés született egyszer. Mint megírtuk, a Fővárosi Választási Bizottság megtagadta az Együtt és a Párbeszéd által a római-parti mobilgát megépítése ellen benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését. A döntés szerint a főváros törvényesen jelölte ki a védmű nyomvonalát, így e kérdésben nem tartható népszavazás.

Hogy valami azért mégis legyen, a III. kerületi önkormányzat népszavazás helyett online konzultációt indított a témában, amelyben a környéken élők elmondhatják véleményüket az ügyben. A főpolgármester lapunknak erről azt nyilatkozta: úgy érzi, hogy ez a húzás a kerület részéről meglehetősen választásikampány-ízű.