Szilárda
0 °C
6 °C

Tarlós a 3-as metróról: Egyetlen liftet sem fogunk kispórolni

2017.12.06. 11:44

A 3-as metró felújításának részfeladatairól szóló közgyűlési határozat tárgyalása közben az ellenzék felvetette a vonal akadálymentesítésének (részbeni) elmaradását. A DK és az MSZP azt javasolta, hogy jelenleg felújítás alatt álló Újpest-központ – Lehel tér szakaszon egyetlen állomás se maradjon ki az akadálymentesítésből, ezért a főváros csoportosítson át kétmilliárd forintot a Dózsa György úti megálló akadálymentesítésére.

A javaslatot a fideszes többség leszavazta. Tarlós István ezt azzal magyarázta, hogy a mozgáskorlátozottak ügyében

van empátia, küzdenek is érte, ott, ahol az ellenzék még az előszobába se jutna be.

A főpolgármester hozzátette, hogy elmennek, ameddig el tudnak menni, és egyetlen liftet nem fognak kispórolni, de fedezetlen kötelezettségvállalást nem tudnak tenni. Azaz, annyi pénzt tudnak költeni erre, amennyi keret van rá (137 milliárd forint). De dolgoznak rajta:

Várjuk meg a végét, villantotta fel a reménysugarat a mozgáskorlátozottaknak a főpolgármester.