Senkinek nem kellettek, a BKV megvette a leselejtezett csuklós buszokat

40685309 1837583913004050 4676862258813337600 o
2018.09.04. 15:12

Újabb leselejtezett buszokat vásárolt Budapestre a BKV, ami híres arról, hogy Európa leselejtezett járműveit nagy vehemenciával vásárolja fel, írja az Omnibusz alapján a 444.hu.

A nyolc darab csuklós Mercedes Citaro most a horvátországi Rijekából érkezett fővárosunkba. A horvátok még 2008-ban vették meg a szóban forgó buszokat, aztán alig négy év múlva, 2012-ben már le is selejtezték őket, mert állandóan meghibásodtak.

A horvát BKV (Autotrolej) egyébként négy éven át pereskedett a beszállítóval (Euroline) és a gyártót (Mercedes-Benz) képviselő  német EvoBusszal, hogy a garanciát érvényesíteni tudja. Végül peren kívül egyeztek meg, a horvátok kaptak új buszokat féláron, a rossz buszokat pedig a németek Manheimbe vitték.

Ebből a tízből most nyolcat vett Debrecen. Addigra már 400 ezer kilométer volt bennük. Aztán végül a debrecenieknek sem kellett, így került most Budapestre, darabonként 57,5 millió forintért, tehát összesen 462 millióért.

Ehhez persze még hozzájön az átfestés, a műszaki átnézés és rendberakás összege.

Pedig Budapest korábban 150 darab csuklós buszt akart vásárolni jó áron, de a kormányzat ezt lefújta, a nemzeti buszgyártás úgyis beindul címen. Ez azóta sem történt meg.

(Borítókép: Omnibusz Facebook)