Duna-parti sportparkot adott át Tarlós

2019.06.21. 20:06

DunaFok néven új szabadidő- és sportpark épült a XXII. kerületben, amit június 21-én avatott fel Tarlós István főpolgármester és Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere. A 23 ezer négyzetméteres park közvetlenül a Duna-parton, a Hajó utcában található. A kerület 2015-ben döntött a partszakasz megújításáról, a kezdeményezés 200 millió forintos támogatást nyert a fővárosi önkormányzat által kiírt TÉR_KÖZ pályázaton. 

A Hosszúréti-patak és a Duna által határolt földnyelv valaha a kerület sportéletének fontos helyszíne volt, mivel közel esik Budafok történelmi központjához, a 20. század második felében azonban nagyrészt kihasználatlanná vált. A partot egy forgalmas autóút és a vasútvonal szinte teljesen elvágja a lakott városrészektől, és az elmúlt évtizedekben épült üzemi csarnokok is kitakarják. Mivel a partszakasz Natura 2000 természetvédelmi védettség alatt áll, ezért az új sportparkot a meglévő fák tiszteletben tartásával kellett megtervezni. 

Az új DunaFok parkban multifunkcionális sportpályát, játszóteret, valamint street workout pályát helyeztek el, a part mentén sétány és kerékpárút épült, a vízhez levezető lépcsők és rámpák is megújultak.

"Ezen a területen száz éve virágzó közösségi és sportélet folyt, ennek azonban a 20. század második felére nyoma se maradt. (...) A Duna 32 kilométer hosszú, átlagosan 400 méter széles budapesti szakasza jelentősen meghatározza a magyar fővárost, a folyó és az ember kapcsolata azonban sok helyen megszakadt. A Dunával mint természet adta lehetőséggel élni kell; ennek a szabadidőparknak is az az üzenete, hogy ember és természet tud és akar együtt élni" - jelentette ki az avatóünnepségen Tarlós István.