A világot nem váltja meg, de Budapest sokkal jobb tőle

5K8A7561
2019.06.30. 09:46

Budapest egyik legnagyobb kihagyott ziccere a várost kettévágó Duna, aminek vízi közlekedése ugyan folyamatosan fejlődik, de a két partját autópályává változtató két rakpart miatt a folyóval nagyon nehéz közvetlen kapcsolatot találni, ami alól a szintén betonozott töltéssel körberakott Margitsziget sem kivétel.

Ez változott egy picit most szombaton egyetlen délután idejére, amikor most szombaton a Valyo Város és Folyó Egyesület szervezésében létrejött, egynapos tesztüzemmel futó Római Szabadstrand végre megvalósult. (Az ötletről és az előkészületekről videónkban mesélnek a kezdeményezés mögött állók.)

A nyaranta általában eléggé zsúfolt Római-parton emiatt szombaton a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés és az egy négyzetméterre jutó embermennyiség, a szabadstrand gondolata láthatóan megmozgatta az embereket, akik kaptak a lehetőségen, hogy a kutyák példáját követve a Dunába csobbanhassanak.

Nem Hosszú Katinkáéknak találták ki

A nagyjából 300 méteren, 120 centiméteres vízmélységig lekerített terület nem fogja pótolni az egy-kéthetes balatoni nyaralást, de nem is elsősorban labdázással vagy úszással a fejben születhetett meg a szabadstrand gondolata.

A szombati tapasztalatok alapján úgy tűnt, két fő funkciót láttak a strandolók a Római vízpartjában: a kisgyerekes családoknak nem kellett választani, hogy zsúfolt strand, vagy az árnyékos Duna-part, míg a Rómait gyakran látogató, mondhatni törzsközönség pedig adott esetben egy gyors csobbanással hűthette le magát a megszokott kikapcsolódás közben.

Hosszabb fürdőzést a nem túl meleg víz sem tesz lehetővé. Bár a hivatalos adatokat megnézve később úgy láttam, 22,3 fokra mérték a Dunát, miközben a Balatont 22,6-ra, tehát elhanyagolható a különbség, de talán az árnyék, a sodrás, vagy a szokatlan tudat, miszerint a Dunában lehet lubickolni, mégis hidegítette  a vizet.

Persze a szabadstrand nem csak nekik volt vonzó, sokakkal beszéltünk, akik általában nem járnak a Rómaira, de a strand miatt a város másik végéről is nekiindultak, elég sokan biciklivel, hogy felmérjék, szerencsés esetben mivel találkozhatnak egész nyáron már jövőre.

A tesztüzemjelleg egyébként meglátszott. Komoly hiány ugyan semmiben nem volt, de ha hosszabb időre rendezkedik be a strand, több szemetes, akár szelektív gyűjtő, több, akár nem mobilvécé, és egy-egy öltözőkabin is elférne a parton, ami, ha tényleg állandóvá válik, a maradék törmeléktől is megszabadulhat.

Az általános véleményt egyébként leginkább úgy lehet megfogalmazni, hogy bár nem Budapest legnagyobb hiányossága szűnne meg a szabadstranddal, de ha lenne, az sokat jelentene a környéknek, és csak most látszik, mekkora lehetőség maradt ki eddig.

Vissza a 70-es évekbe

Az aktív használók mellett rengeteg érdeklődő nézett le a strandra a sétányról. Egy idős pár Csillaghegyről sétált ki, miután hallott a tesztnapról, hogy nosztalgiázzanak kicsit. Mint elmondták, bő 40 évvel ezelőtt gyakran kijártak a partra, amikor még lehetett fürdeni a Dunában. Akkor még öltözőkabinok is voltak a parton, és bár az élet most is van akkora, mint a 70-es években, a vízzel való kapcsolat sokat jelenthet a további fejlődésben.

Ez az igazi Római, ilyennek kellene lennie mindig

– mondta az idősebb úr, aki feleségével együtt láthatóan meghatódva figyelte a napozó, strandoló embereket pár percig.

A politika nem maradhat el

Ugyan a közönség elsősorban a speciális lehetőségnek örült, a szervezők és önkéntesek, akikkel beszéltünk, az önfeledt szórakozás mellett azért a politikai háttérrel is foglalkoztak, remélve, hogy nem csak a közelgő kampányévnek szól az önkormányzat lelkesedése.

Azzal, hogy tömve volt a strand szombaton, jól látszott, hogy igény lesz rá, és ugyan nem ettől lesz szuper víziváros Budapest, a nyáron egyik legélhetőbb része kaphat nagy pluszt nyárra, amivel akár az egész terület tovább fejlődhet, és idővel rendes sétányt, vagy akár a belvárossal közvetlenebb közlekedési kapcsolat is kaphat, és olyasmi parti élet legyen, mint Berlinben a Spree mellett, csak fürdéssel.

Addig maradjon a remény, hogy 2020-tól nem jókor kell lenni jó helyen, hogy a Dunában fürödhessen az ember a fővárosban.