Három felújított metróállomás: illatszerbolt helyett ékszerdoboz

2006.08.21. 16:32
Huszadikán már megnyitották az utasok előtt a kettes metró három frissiben felújított metróállomását. A tavalyi szemléhez hasonlóan idén is szerettünk volna belekötni a legapróbb sorjás lemezdarabba is, de legnagyobb meglepetésünkre - és egyúttal örömünkre - ez most nem ment. A Deák téri állomás értékeinek megőrzéséért csillagos ötös jár.

Mint azt a BKV legutóbbi közleménye is hangsúlyozza, nem fejeződtek még be a most felújított metróállomások munkái, de a fő részletekben elkészültek a beütemezett feladatokkal, ezért az elmúlt évekhez hasonlóan augusztus 20-án megnyitották az utasok előtt a Deák téri, a Moszkva téri és a Déli pályaudvari állomásokat.

Előre leszögezték, hogy 2006-os rekonstrukció fő üteme augusztus 20-i "nyitásig" tart, az állomásokat és a vonal több szakaszát érintő felújítás azonban még tovább folyik: november 11-éig kell teljesen elkészülniük a kivitelezőknek. Az állomási felújításon kívül, ősztől egészen jövő év márciusáig folytatódik az alagutakban a munka, ami - a korábbi évektől eltérően - hétvégi és hétköznap esti forgalomkorlátozással jár.

A felújítással a lezárt három állomás is beilleszkedik az egységes arculatot kapott megállók sorába, bár ezúttal mintha jóval kevesebb új elemet építettek volna be és jóval többet őriztek meg az értékekből. Az ugyanis első ránézésre feltűnik, hogy nincs annyi steril fehér, illatszerboltra emlékeztető felület az állomásokon, mint például a korábbi években felújított Astoria, Balaha Lujza tér vagy Keleti pályaudvar állomásokon.

Sok jó pont

A felújított állomásokon az alagút falát az ún. Budapest-arculat uralja, azaz minden állomást egyedi részletek - a környékről készített fotómontázsok - különböztetnek meg a többitől. Az oldalfalakon az adott állomásra jellemző kő- és fehér tűzzománc lemezburkolatot alakítottak ki, süllyesztett vitrinekben szintén az állomásra jellemző tárgyi emlékeket állítottak ki. A belső tér átalakításával a Moszkva téri és a Deák téri állomásokon 30 cm-rel nőtt a peron szélessége.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Mindhárom állomáson a sík álmennyezet helyére íves, festett acéllemez álmennyezet került, ezzel nagyobb és világosabb lett a belső tér, természetesen megújult a világítás is, ami főként a Deák téri állomáson volt már nagyon szemrontó. A gránit padlóburkolatot felcsiszolták, a Deák téri állomáson dícséretes módon meghagyták és felújították a falburkolat köveit, a Moszkva téri és a Déli pályaudvari állomásokon is tetszetős kőfelületek közt lehet metróra várni, viszonylag kevés a tűzzománc oldalfal.

Tavalyi hibajelentő riportunkhoz képest elenyésző számú hiányosságot, esztétikai hibát találtunk a megnyitott állomásokon, sőt, kifejezetten tetszett, amit láttunk. A korábbi években tapasztalatkhoz képest úgy tűnik, igyekeztek a kivitelezők minél több mindent megőrizni az állomások eredeti arcából. Így megmaradtak például a Deák téren a falba süllyesztett fa padok, a falak szép kövei. Kellemesnek mondhatók a másik két állomás burkolatai is, a Moszkva téren a kölönböző színű, falból kiugró téglatestek tagolják a kőfelületet, de a Déli pályaudvar falai is elviselhetők.

Teljen átalakították a Déli pályaudvar bejárati csarnokát, a belső tér növelése érdekében új helyre, a bejárati oldalra tették át a pénztárat. Itt a mennyezeti világítás és a mozgólépcső lejárati nyílását díszítő rézlemezek összhatása miatt csettintettünk elismerően. Bár a Moszkva tér és a Deák tér felszíni csarnoka csak kisebb felújításon esett át, így is szembeötlő a változás: a Moszkva téri épületben álmennyezet takarja a vaskos betongerendákat, a Deák téren pedig gyönyörűen felújították az ernyőszerű lámpákat és az űrhajóbelsőt idéző mennyezetet, giccseskedő túlzással szólva: valóságos ékeszerdoboz lett az állomásból.

Egyedül a Moszkva téri és a Déli pályaduvari mozgólépcsők alagútjai láttán húztuk el kicsit a szánkat: az egybefüggő fehér felület unalmát alig oldják a reklámok. A Moszkva téri állomás - ahol a leghosszabb hazai mozgólépcső van - esetében a legzavaróbb ez az ingerszegény környezet.

Még dolgoznak

November 11-ig az állomás-felújítások befejező munkáit, esztétikai kisjavítási és garanciális feladatokat, az üzemi területeket érintő utómunkákat végzik a kivitelezők, a kapcsolódó technológiai berendezések beüzemelése is ekkor történik, a különleges gépészet és távközlési munkák befejező feladatai is erre az időszakra esnek.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Az átadás után is folytatódik a mozgólépcsők főjavítása. Emellett, ősszel a Moszkva téri metróépület homlokzatának és környezetének felújítása is tovább folyik, ezért az épület melletti egyes területek - az építési munkák miatt - továbbra is le lesznek zárva. Ez azonban érdemben nem érinti a tér gyalogosforgalmát.

A Deák tér körzetében a kivitelezők olyan munkát is ebben az időszakban végeznek, melyet - a Deák tér "vonatfordító" szerepe miatt - nem lehetett a nyári forgalomkorlátozás alatt elvégezni. Emiatt 2006 őszétől 2007 márciusig - a korábbi évektől eltérően - szükségessé válik az utasforgalom esti és hétvégi, teljes vonali korlátozása is, amiről később várható tájékoztatás.

A 2-es metró teljes - négy évig tartó - felújítása 43 milliárd forintba kerül. Ebből az idei munkák - minden eddiginél többet - 10 milliárd forintot tesznek ki. A megállóhelyek közül már csak a Stadionok, a Pillangó utca és az Örs Vezér téri állomások 2007-es felújítása van hátra. A naponta 400 ezer embert szállító, harmincéves metróvonalra két éven belül megérkeznek az első új metrószerelvények, ezen a vonalon összesen 22 szerelvény közlekedik majd.