Budapest

Duna-parti sportparkot adott át Tarlós

2019. június 21., 20:06 Módosítva: 2019.06.22 11:59
121

DunaFok néven új szabadidő- és sportpark épült a XXII. kerületben, amit június 21-én avatott fel Tarlós István főpolgármester és Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere. A 23 ezer négyzetméteres park közvetlenül a Duna-parton, a Hajó utcában található. A kerület 2015-ben döntött a partszakasz megújításáról, a kezdeményezés 200 millió forintos támogatást nyert a fővárosi önkormányzat által kiírt TÉR_KÖZ pályázaton. 

A Hosszúréti-patak és a Duna által határolt földnyelv valaha a kerület sportéletének fontos helyszíne volt, mivel közel esik Budafok történelmi központjához, a 20. század második felében azonban nagyrészt kihasználatlanná vált. A partot egy forgalmas autóút és a vasútvonal szinte teljesen elvágja a lakott városrészektől, és az elmúlt évtizedekben épült üzemi csarnokok is kitakarják. Mivel a partszakasz Natura 2000 természetvédelmi védettség alatt áll, ezért az új sportparkot a meglévő fák tiszteletben tartásával kellett megtervezni. 

Az új DunaFok parkban multifunkcionális sportpályát, játszóteret, valamint street workout pályát helyeztek el, a part mentén sétány és kerékpárút épült, a vízhez levezető lépcsők és rámpák is megújultak.

"Ezen a területen száz éve virágzó közösségi és sportélet folyt, ennek azonban a 20. század második felére nyoma se maradt. (...) A Duna 32 kilométer hosszú, átlagosan 400 méter széles budapesti szakasza jelentősen meghatározza a magyar fővárost, a folyó és az ember kapcsolata azonban sok helyen megszakadt. A Dunával mint természet adta lehetőséggel élni kell; ennek a szabadidőparknak is az az üzenete, hogy ember és természet tud és akar együtt élni" - jelentette ki az avatóünnepségen Tarlós István.

Három napig pótlóbuszok járnak egy részen a 61-es villamos helyett

2019. június 17., 08:58 Módosítva: 2019.06.17 12:48
1

Kedden, szerdán és csütörtökön este 20:30 után a 17-es, 59A és 61-es villamosok nem a megszokott módon közlekednek, írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

  • Az 59A villamos nem jár. Helyette a Széll Kálmán tértől a Márton Áron tér érintésével a Mindszenty József bíboros térig közlekedő 59-es pótlóbusszal lehet utazni, amelyre a Széll Kálmán téren a 155-ös busz végállomása mögött, a Dékán utcai gyalogátkelőnél a Márton Áron téren pedig a 8E busz megállójában lehet felszállni.
  • A 61-es villamos rövidített útvonalon, Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között a 61-es pótlóbusszal utazhatnak, amelyre a Széll Kálmán téren a 139-es busz Várfok utcai végállomásán, a Móricz Zsigmond körtérnél pedig a Villányi úton, a villamos megálló mellett (a Szent Margit Gimnázium előtt) lehet felszállni.
  • A 17-es villamos menetrend szerinti végállomásai között, azonban a Déli pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között az 56-os villamos vonalára terelve, annak megállóit érintve közlekedik. Az Alkotás utcában és a Villányi úton lévő megállói a 61-es pótlóbusszal érhetők el.

A villamos és a pótlóbusz közötti átszállás esetén nem szükséges új menetjegyet kezelni, a már érvényesített jeggyel lehet továbbutazni, írták.

Szombattól nem jár a H5-ös HÉV Békásmegyer és Szentendre között

2019. június 13., 13:04 Módosítva: 2019.06.13 14:38
1

Szombattól pótlóbusz jár a szentendrei (H5) HÉV helyett Békásmegyer és Szentendre között pályafelújítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A HÉV július 7-éig csak a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedik.

Szentendre és Békásmegyer között H5 jelzésű pótlóbusszal, Szentistvántelep és Pomáz érintése nélkül a H5E jelzésű expresszjárattal, Pomáz és Békásmegyer között pedig a H5A jelzésű busszal is lehet utazni.

A buszokon a HÉV-menetjegyek és -bérletek érvényesek, és kerékpár is szállítható rajtuk.

Tíz BKV-hajón találtak problémákat

2019. június 12., 13:57 Módosítva: 2019.06.13 10:48
1027
A 11 darab 40-50 éves személyszállító hajó többsége forgalomba állhat, ha lezáródik a Hableány balesetének ügye. Kettőnél még gondok vannak az utasteret is érintő füstöléssel, ennek javításán az üzemeltető cég dolgozik. A BKV támogatná az öreg flotta lecserélését, amire egyelőre semmi esély.

Lezajlott a BKV hajóinak biztonságtechnikai felülvizsgálata, mondta lapunknak Bolla Tibor vezérigazgató. A felülvizsgálatot a Hableány balesete után rendelték el. Mint az igazgató közölte, a Hableány nem tartozik a BKV tulajdonába, de mivel nem tudták a baleset okát, biztonsági okból úgy gondolták, hogy érdemes a BKV 11 darab saját személyszállító hajóját is átvizsgálni.

A rendkívüli ellenőrzésen a biztonsági felszerelést rendben találták, a feltárt kisebb üzemeltetési-karbantartási problémákat nyolc hajón kijavították az üzemeltetők, két hajó azonban nem állhat addig forgalomba, amíg főleg a motor füstölésével kapcsolatos gondokat nem orvosolják, egy hajó pedig eleve a javítódokkban volt.

Bolla közölte, hogy a BKV nem saját maga működteti a hajókat. A 11 hajót három különböző társaságnak adták ki üzemeltetésre, a működtetés mellett a karbantartás is ezeknek a cégeknek a felelőssége. A baleset után felhívták az összes cég figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek a biztonsági szempontokra.

Tovább

Kispest lebontatta a telefonfülke-reklámokat

2019. június 8., 07:07 Módosítva: 2019.06.08 21:20
131
Kispest első budapesti fecskeként a napokban lebontotta a kerületben álló, lebonthatatlannak hitt telefonfülke-reklámokat egy győri bírósági határozat nyomán. A főváros 2004 óta birkózik a Budapest közterületein 1867 telefonfülke-reklámot üzemeltető Mediacontact Kft-vel, de semmire se jutott. A döntő csapást végül egy konkurens reklámcég, a JCDecaux Hungary mérte a kft-re az önkormányzatok helyett.

Mint azt a kispesti önkormányzatnál megtudtuk, összesen 13 reklámot bontottak le, és öt évre visszamenőleg 52 millió forintot követelnek a Mediacontact-tól, mint elmaradt közterület-használati díjat. Kispesten mindössze 13 hirdetés volt a Mediacontact 1867 darab fővárosban elhelyezett reklámfelületéből, várható, hogy további önkormányzatok is lépnek az ügyben. Összességében több mint egymilliárd forintos követelésről lehet szó.

A fülkevita, majd fülkeháború lényege, hogy az az önkormányzat, amelyiknek közterületén reklámot helyeznek el, jogosult közterület-használati díjat szedni. Ezt az önkormányzatok a fővárossal az élen megpróbálták érvényesíteni, a Mediacontact azonban mindig azzal érvelt, hogy ők nem a közterületet használják, hanem a Matáv telefonfülkéit, amiért fizetnek is a távközlési cégnek. Ezen aztán szép hosszan elvitatkoztak az érintettek, különösebb eredmény nélkül. Legutóbb, 2017 májusában feltett kérdésünkre a főváros azt válaszolta, hogy egy újabb esetleges per indítását mérlegelik a Mediacontact ellen, aminek az előkészítése folyamatban van.

Tovább

12 emeletes luxustársasházat terveznek a Normafán

2019. június 6., 13:44 Módosítva: 2019.10.23 10:31
8356
Egy 66 lakásos, 12 szintes, majdnem 40 m magas épületet terveznek a Normafán, a Konkoly-Thege Miklós úton, közvetlenül az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont mellett, természetvédelmi területen. Az épületmonstrum túl nagy környezetterhelést jelentene, és kilógna a fák közül, rontva a tájképet egy vizsgálat szerint.

A Konkoly-Thege Miklós út mélyen a Budai-hegységben húzódik, összekötve a Normafa és Csillebérc kirándulóterületeit. Mindét oldala erdős, a keleti felén az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, a volt csillebérci gyerektábor és a Központi Fizikai Kutatóintézet területe húzódik. 

Az út elején, a Normafához közel, a csillagászati intézet melletti telek tíz éve gazdát cserélt, az új tulajdonos a Cordia nevű ingatlanfejlesztő cég lett. A telek az elmúlt években egyre értékesebb lett, mióta a XII. kerület belekezdett a Normafa fejlesztésébe. A környéken élők tudták, hogy előbb-utóbb építkezés kezdődik az ingatlanon, de amikor kiderült, mekkora társasházat terveznek oda, sokan megdöbbentek: az ingatlanfejlesztő egy 66 lakásos, 12 szintes, 40 méter magas, szinte lakótelepi panelház méretű épületre kért építési engedélyt.

Természetvédelmi szakvélemény szerint az érintett ingatlan országos jelentőségű védett természetvédelmi területen fekszik. Része a Budai Tájvédelmi Körzetnek, ezért a védett területre vonatkozó szabályok érvényesek rá. Az érintett ingatlanon és közvetlen környezetében védett, valamint Natura 2000-es jelölő növény- és állatfajok fordulnak elő.

Emellett a pontosan 38,2 magasra tervezett épület a 20 méteres fák lombkoronaszintje fölé emelkedik. Mivel a termőréteg sekély, és a környéken található fafajok nem érhetnek el 35 méteres magasságot, a ház kitakarására a természetes növényzet nem alkalmas. Ha megépül, az épület a Budai-hegység több pontjáról látható lesz. További érv az építkezés ellen, hogy a környéken kertvárosias beépítés található, ilyen léptékű nagyvárosias nem, tehát tájszerkezeti szempontból is változást okozna.

Sokan attól tartanak, hogy a hatalmas társasház túl nagy környezetterhelést jelentene a zöld környéknek. Van, aki szerint túlságosan megnöveli majd a gépkocsiforgalmat, másokat a megnövekedő zajterhelés zavarna, az épületből áradó fény pedig a szomszédos csillagvizsgáló vizsgálatait akadályozhatja, ahol ráadásul hamarosan egy távcsöves látogatóközpont is épül.

Tovább

Indul a nyár, indul a 4-6-os felújítás

2019. június 5., 14:15 Módosítva: 2019.06.05 20:21
3905

A Széna tér és a Margit utca, továbbá a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen közel 2 kilométeres szakaszon újítja fel idén a BKV Zrt. a 4-es és a 6-os villamos vonalát az iskolai nyári tanítási szünetben – közölte a BKK.

Tovább

Elsőként teszteltük élesben az új BKK-mobiljegyet

2019. június 3., 14:36 Módosítva: 2019.06.04 10:18
742
A felhasználói gyorsteszt azt mutatta, hogy ha túlesünk a regisztráción és a kártyaadatok megadásának mintegy negyedórás procedúráján, az érvényesítés már elég gyorsan megy.

A 2-es metrón utazva ért a hír, hogy újra elindult utashódító útjára a BKK-mobiljegy. A közlekedési cég két éve már próbálkozott hasonlóval, akkor csúfos kudarc lett a vége, kíváncsi voltam, mit tanultak.

Nem kockáztattak nagyot, a mobiljegyet egyelőre csak szűk körben, a reptéri 100E járaton lehet csak használni. A BKK honlapján olvasható útmutató szerint először le kell tölteni az ehhez szükséges mobilos applikációt, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Közlekedési Mobiljegy appját. Ez gyorsan ment.

A regisztrációval már gondjaim akadtak, hiszen parkolásra már egy ideje használom az NM Zrt. Mobilfizetés appját, csakhogy a fene se emlékszik a felhasználónév/jelszó kombóra. Márpedig a Mobiljegy app ezzel közös adatbázison van, és választhattam, belépek, vagy új felhasználónév/jelszó párost regisztrálok. Kénytelen voltam ez utóbbival élni.

Csakhogy regisztrációkor közölte a rendszer, hogy ezen a néven már regisztrálva vagyok. Visszaléptem, és szerencsére néhány próbálkozás után ráleltem az eredeti felhasználónév/jelszó párosra. Pár tappintás után következett a jegy vásárlása, ahhoz viszont meg kellett adni a bankkártya-adataimat. Ez a Deák téri metróállomás forgalmában már kifejezetten nehézkes, sőt elég kockázatos is volt, tekintve, hogy bárki kikaphatta volna a kezemből a mobilt, a kártyát, vagy a brifkómat.

Tovább

Nem működtek a mozgólépcsők a frissen felújított 3-as metró végállomásán

2019. május 30., 15:27 Módosítva: 2019.05.30 20:52
286
Napokig nem működtek a mozgólépcsők és a liftek a két hónapja átadott Újpest-központ metrómegállóban. Az elektromos hibát végül elhárították, de a felvonó még rossz, az állomás pedig beázik.

3-as metró Újpest-Központ állomásán az érkező oldalon nem működik egyik mozgólépcső sem, illetve a mozgássérültek számára készült liftek sem. Ma már meg sem közelíthetők a liftek, egy vasajtóval zárták le őket.

– írta olvasónk, akinek a helyszínen azt mondták, hogy nem ad áramot az elektromos művek.

Információink szerint valóban elektromos probléma húzódik a háttérben: egy ELMÜ betáp-kábellel van baj, ami a mozgólépcső-lift rendszerért felelős. A szerelők vasárnap óta küzdenek a hibával, de egyelőre még nem tudták megoldani, mert ahogy visszakapcsolják az áramot, 10 perc múlva újra elmegy.

A 3-as metró felújítása ezen a szakaszon két hónapja fejeződött be, ehhez képest elég korán meghibásodtak a berendezések. Viszont az utasok szóvá tették azt is, hogy sajnálatos módon semmilyen tájékoztatás sincs, így például elég nagy meglepetés éri a helyszínen a mozgássérült utasokat.

Tovább

Dreher úttá nevezték át a Jászberényi utat

2019. május 29., 13:11 Módosítva: 2019.05.29 22:21
469

A Margitsziget eddig névtelen központi sétányát az idén száz éve elhunyt Schulek Frigyesről nevezték el. A híres építész nevéhez fűződik a Halászbástya és az Erzsébet-kilátó tervezése, valamint a Budavári Nagyboldogasszony templom átépítése, továbbá számos középkori építészeti emlék helyreállítása, írja az MTI. 

A képviselők határozata alapján a X. kerületben a Dreher Antal út nevet veszi fel a Jászberényi út Kőrösi Csoma Sándor úttól Maglódi útig tartó szakasza, míg a városrész egy eddig névtelen közterülete a Sajó Sándor tér nevet viseli a Kolozsvári és Ónodi utcák találkozásánál. 

Tovább

Döntött a Fővárosi Közgyűlés: lesz dugódíj

2019. május 29., 10:53 Módosítva: 2019.05.30 00:01
1201

Villámgyorsan lezajlott a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése, az MSZP és a DK képviselői ugyanis az ülés elején elhagyták a termet, tiltakozásul, hogy a fideszes többség nem vette napirendre a patkányhelyzetet kivizsgáló bizottság felállítására vonatkozó javaslatukat. 

A másik vitás ügy egy tervezett újpesti íjászközpont miatti fakivágás volt. A javaslatot az ülés elején visszavonták, mert mint Wintermantel Zsolt újpesti polgármester közölte, önkormányzati kampányidőszakban nem lehet ilyen ügyeket normális mederben megtárgyalni.

A napirendi vita után szinte ellenvetés és hozzászólás nélkül elfogadták a képviselők a 70 előterjesztést. Ezek között a fontosabbak:

Mi is az a mobilitási terv?

A most elfogadott Budapesti Mobilitási Terv a főváros közlekedésfejlesztési terveit tartalmazza, méghozzá fontossági sorrendben, különböző finanszírozási keretekkel számolva. Ebből a tervből kiderül, mi épülhet Budapesten a következő 6–11 évben. A három (szűkös-közepes-gazdag) költségkeretre kidolgozott javaslatok mindegyike számol a dugódíj bevezetésével 2025-ig. A mobilitási terv ide kattintva letölthető, a dugódíjas rész a 85. oldaltól található.

Mi is az a dugódíj?

A dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a bevezetésére. Az akkori terv szerint az első lépcsőben lett volna egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente. Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené. A díj összegét még nem határozták meg. A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, amiről még Demszky Gábor idejében döntöttek. 

Szent Charbelről neveztek el egy parkot Gazdagréten

2019. május 27., 13:20 Módosítva: 2019.05.27 16:03
67

Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket Budapest XI. kerületében egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út közötti található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.

Tarlós István főpolgármester hétfőn, a park névadó ünnepségén azt mondta, az elnevezéssel a katolikus közösség és Budapest vezetése olyan emléket állít az annayai remetének, a teljesség zarándokának, amely megőrzi a mindennapoknak Charbel atya szent nevét, cselekedeteit és emberi tisztaságát.

"Szent Charbel hite és élete évszázadokon keresztül példa volt, és a mai névadó ünnep is bizonyítja, hogy a harmadik évezredben is a keresztény identitás jelképe marad" - fogalmazott.

Ilyen lesz az újlipótvárosi Szent István-szobor

2019. május 24., 16:07 Módosítva: 2019.05.24 21:45
172
Novemberben állíthatják fel a Szent István parkban az államalapító király szobrát, ahonnan korábban eltávolították Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát.

A XIII. kerületi Szent István parkba tervezett, az államalapító királyt ábrázoló szobor elhelyezéséről dönthet a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán, az ülésre benyújtott javaslat szerint a tér déli részén novemberben állítanák fel Harmath István szobrászművész egész alakos alkotását:

Forrás: Fővárosi közgyűlés
Forrás: Fővárosi közgyűlés

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésben az olvasható: Harmath István pályamunkájában "közhelyszerű sémáktól mentes érzékenységgel, mégis egyfajta józan tárgyilagossággal ábrázolja Szent István határozott alakját". 

A szobor frontális beállítású, a figura mozdulatai és az ábrázolt szimbólumok jelentőségteljesek: "a szobor mozgása, az ég fele mutató jobb kéz, illetve baljában az országalma mind az államalapítóra utalnak". A fejet egyszerűsített korona díszíti - írták.

A Fővárosi Közgyűlés 2017. január 25-i ülésén döntött Tokody Marcell (Jobbik) javaslatára, hogy lebontják Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát a Szent István parkban, ahol helyet kap majd egy az államalapító Szent István királyról készült alkotás.

A Budapest Galéria nyílt, országos pályázatot írt ki az alkotás létrehozására. A pályázatra 19 pályamű érkezett be. Lukács György szobrát 2017. március 28-án vitték el a Szent István parkból.

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslathoz mellékelt bírálóbizottsági jegyzőkönyv szerint novemberben avathatják fel a Szent Istvánt ábrázoló szobrot.

Tovább

Csütörtöktől újra mindkét irányban járható az Etele út

2019. május 22., 17:51 Módosítva: 2019.05.22 19:37
2

Csütörtöktől ismét mindkét irányban lehet majd használni Budapesten az Etele utat, amelyet az 1-es villamosvonal meghosszabbítása miatt zártak le, de útszűkületre továbbra is számítani kell.

Az Etele úton a Fehérvári út és Tétényi út között a forgalom mindkét irányba kétszer egy sávon haladhat, egyedül a Rátz László utcai gyalogosátkelő jelzőlámpája nem működik még, azt csak a villamosforgalom júliusra tervezett megindulásakor üzemelik be, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Tovább

Nagykövet lett Csiszár Jenő

2019. május 17., 21:05 Módosítva: 2019.05.18 21:21
951

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki Csiszár Jenőt, vette észre a 444 a mai Magyar Közlönyben. Az ugyanakkor nem derült még ki, hol lesz az állomáshelye.

Csiszárt 2017 januárjában nevezték ki milánói főkonzulnak annak ellenére, hogy semmilyen diplomáciai tapasztalata nem volt. A rádiós műsorvezető a 90-es években vált ismertté Apukám világa című betelefonálós műsorával a Juventuson. Később a Heti Hetes műsorvezetője lett, dolgozott a TV2-nél és a Class FM-nél is, 2001-től néhány évig Olaszországban élt. A főkonzuli munkáját 2017 nyarán kezdte meg, miután többszöri nekifutásra letette a szükséges nyelvvizsgákat. Csiszár az elmúlt évben kétszer is találkozhatott Orbán Viktor miniszterelnökkel: augusztusban részt vett a kormányfő és Matteo Salvini belügyminiszter találkozóján, novemberben pedig ő kísérte a Kurtág György operájának milánói ősbemutatójára érkező Orbán házaspárt.

Eldőlt: elbontják a Nyugati téri felüljárót

2019. május 16., 20:56 Módosítva: 2019.05.17 20:26
4813

Most már biztosnak látszik, hogy hamarosan elbontják a Nyugati téri felüljárót, miután erről szóló döntés született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának május 14-i ülésén. A pestbuda.hu cikke szerint Tarlós István főpolgármester azt mondta, a felüljáró

városképi szempontból rendkívül csúnya,

ezért kell elbontani.

A döntést a fővárosnak és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós azt mondta egy szerdai rádióinterjúban: a tanács minden eddigi döntését jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít.

Tovább

Mégse mondják fel a zuglói parkolási szerződést?

2019. május 14., 17:06 Módosítva: 2019.05.14 23:24
4

Információink szerint a zuglói jegyző törvényességi kifogást nyújt be a két módosító parkolási témájú határozattal kapcsolatban, amit hétfőn fideszes javaslatra fogadott el a kerületi önkormányzat. Értesülésünket az önkormányzat sajtóosztálya megerősítette.

Mindkét módosítót a Karácsony Gergely polgármester előterjesztése előtt nyújtották be, ami szerint Zugló saját kézbe veszi a parkolás üzemeltetését, azaz kiszervezett magáncég helyett a kerület cége intézi majd a fizető parkolás üzemeltetését (főleg az ellenőrzésről van szó). Az egyik fideszes módosító határozat szerint a kerület felmondja a ,,pazarló parkolási üzemeltetési szerződéseket”, a másik szerint pedig a kerületi lakosok számára június 13-ától ingyenes lesz a parkolás Zuglóban.

Azt egyelőre nem sikerült megtudni, hogy mi az indoka a jegyző törvényességi kifogásának. Az viszont biztos, hogy az erős fideszes frakcióval bíró képviselőtestület és az ellenzéki főpolgármester-jelöltként induló polgármester hosszú politikai birkózást folytat azon, kinek a nyakába lehet varrni, hogy a jelenlegi, kiszervezett parkolás-működtetés nem költséghatékony. Sőt a kormánypártiak szerint veszteséges is, amit viszont Karácsony nem cáfol.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn elfogadta a zuglói testület Karácsony Gergely polgármester javaslatát is, hogy a kerület saját kézbe veszi a parkolás üzemeltetését, és a fideszes módosítókat is, miszerint Zugló felmondja a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést, valamint, hogy a kerületi lakosok számára június 13-ától ingyenes lesz a parkolás Zuglóban.

Pár nap, és újra az autósoké az Etele út

2019. május 13., 14:24 Módosítva: 2019.05.13 18:54
719
Az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig tartó meghosszabbítása az utolsó fázisához ért, 2019 júliusában megindul a villamosforgalom az új szakaszon, áll a BKK közleményében.

Az útburkolati jelek felfestésének befejezése május közepére várható. Ettől az időponttól a gépjárművel közlekedők ismét mindkét irányban használhatják az Etele utat a Fehérvári út és a Somogyi út közötti szakaszon. A jelenleg módosított útvonalon közlekedő buszok is az eredeti nyomvonalukon közlekednek majd.

A vágányzóna füvesítése, az üzemeltetési költségek optimalizálása érdekében, 2019 májusában fejeződik be. Az utas nélküli próbajáratok tervezetten 2019. júniusban indulnak, ezek sikeressége és a járművezetők oktatásának megtörténte után előre láthatóan 2019. július közepén indul a villamosforgalom az új szakaszon. 

Eddig elkészült a teljes vágányépítés a Fehérvári úttól az Etele térig, a peronok burkolata ( Bikás park, Bártfai utca, végállomás), a perontetők szerkezete, megépült az útpálya és a vágány közötti szegély és gömbsüvegsor. Elkészültek az Etele téri végállomás vágánykapcsolatai is. Az útépítési munkákkal végeztek az Etele úton. 

Tovább

Zugló felmondja a parkolási szerződéseket

2019. május 13., 12:16 Módosítva: 2019.05.13 18:59
803
Zugló önkormányzata felmondja a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést - döntött fideszes javaslatra a XIV. kerületi képviselő-testület hétfői ülésén. Zugló arról is döntött Karácsony Gergely polgármester javaslatára, hogy saját kézbe veszi a parkolás üzemeltetését. A képviselők határoztak arról is, hogy a kerületi lakosok számára június 13-ától ingyenes lesz a parkolás Zuglóban.

Karácsony Gergely polgármester közleménye szerint hétfőn harmadjára vitte a zuglói testület elé költségcsökkentő javaslatát, amely a Fidesz tartózkodása mellett megszerezte a testületi többséget.

Mint ismert, a parkolás jelenlegi üzemeltetőjének szerződése 2019. július 9-én lejár. Ez ad lehetőséget arra, hogy a túl magasnak ítélt költségeken az önkormányzat csökkentsen. Karácsony Gergely most elfogadott előterjesztése értelmében a jövőben a fizetőparkolás nem szólhat a profitszerzésről, kizárólag egy célt szolgálhat, a forgalomszabályozást. Ezt pedig úgy érhető el, ha az önkormányzat - külső cég közbeiktatása nélkül - saját maga végzi az üzemeltetési feladatokat. 

Tovább

Zugló nem vár a fővárosra, maga végeztet patkányirtást

2019. május 10., 14:53 Módosítva: 2019.05.10 20:33
673

A patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával

- jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje egy ellenzéki sajtótájékoztatón, amiről az MTI számolt be.

Zugló polgármestere szerint tetézte a bajt, hogy a Tarlós István vezette önkormányzat egy alkalmatlan céget bízott meg a patkánymentesítéssel. Szakértők szerint mindennek nyomán a fertőzött objektumok száma a fővárosban mára azonos a 45 évvel ezelőttivel. Mint mondta,

Zuglóban egyre több közintézménytől kap jelzést a patkányok elszaporodásáról, ezért helyi forrásból kezdenek patkányirtásba. Mivel azonban ez fővárosi feladat, be fogják nyújtani a számlát - jegyezte meg.

Tovább

A Környezettudatos Polgár esete a ragaszkodó gumiabronccsal

2019. május 9., 05:09 Módosítva: 2019.05.09 15:55
560
Olvasónk megpróbálta szabályosan elhelyezni a lecserélt gumiabroncsait, de eltévedt a bürokratikus útvesztőben, végül inkább fizetett 2000 forintot, csak hogy jogkövető lehessen.

Egészen átlagosan indult egyik olvasónk, Attila története: a napokban nyári gumira cserélték a télit a kocsijukon. 

A rossz télit ott akartuk hagyni a gumisnál, de közölte, hogy nem vitték el tőle sem, így vigyem magammal. Meglepődtem, de nem tudtam mit tenni, beraktam az autóba.

Elment tehát az Ecseri úti lakossági hulladékudvarhoz, ahol már sikeresen adott le akkumulátort és porszívót is régebben. Bár korábban segítőkészek voltak vele, most azt mondták, hogy nem veszik át a gumikat, mert csak két telephely van Budapesten, ahol a gumi leadható.

Olvasónk hazament, ráguglizott, és látta, hogy a XXII. Nagytétényi út 341. alatt este nyolcig nyitva van a telep, ahol a használt gumiabroncsokat ingyenesen átveszik.

Kocsiba vissza, irány a XXII. kerület. A telepen először a lakcímkártyáját kérték el, majd a nullás igazolást a szemétszállításról, azaz azt a papírt, amit a társasházi képviselőn keresztül ki kell kérni az FKF-től, hogy nem tartozik a szemétdíjjal. A telepen ezt online nem lehetett ellenőrizni.

Tovább

Kipróbáltuk a BKK új mobiljegyét

2019. május 8., 14:21 Módosítva: 2019.05.09 10:58
1066
Bemutatták szerdán a sajtónak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által fejlesztett új mobiljegyet, aminek működését egyelőre belső tesztverzióként az újságírók is kipróbálhatták.

A mobiljegyes bemutató előzményeként egy hónapja – mint ahogy beszámoltunk róla –, együttműködési megállapodást írt alá Tarlós István főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter, hogy defibrillálják a BKK tetszhalott elektronikus jegyrendszerét.

Most megtudtuk, hogy az áprilisban felvázolt ütemterv szerint halad a BKK elektronikus és mobiljegy-rendszer kiépítése, tehát júniustól az utasok is találkozhatnak a reptéri (100E jelzésű) buszokon a mobilos QR-kódokkal. Ez lesz a fejlesztés első lépcsője, ezutána napi-, hetijegyek, havi bérletek mobilos vétele következik, majd szeptembertől minden BKK-termék (jegy, bérlet, stb) mobilon is megvásárolható lesz, a Nemzeti Elektronikus-jegy Platformon.

És akkor nézzük hogy működik majd az online jegyvétel, és milyen garancia van arra, hogy nem omlik össze a rendszer, mint az a BKK rossz emlékű előző próbálkozásánál történt.

  • Lesz egy mobilos app, amelyet le kell tölteni, majd regisztrálni rajta (a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. parkolási mobilfizető appját már használóknak nem kell, mert be lesz építve abba).
  • Az app elindítása után ki kell választani, milyen jegy kell (első lépésben egyelőre csak a 100E-re lehet megvenni a 900 forintos jegyet), két kattintással bankkártyás alapon megvenni.
  • Az érvényesítés a járművön történik: a mobilon az érvényesítés gomb megnyomásával bekapcsol a kamera, amivel be kell olvasni a vezetőfülkére kihelyezett azték QR-kódot.
  • Ezután a mobilon megjelenik egy olyan egyszerűbb ábra, mint az óvodások jele, amit be kell mutatni a sofőrnek.
  • A sofőr ellenőrzi, hogy a vezetőpultra rögzített mobilkészülékén ugyanaz az ábra jelenik-e meg, és ha igen, bólint. Ha nem, akkor vagy megismétlik a beolvasást, vagy nem száll fel az utas. Az ábra mozgó elemeket is tartalmaz, ne lehessen screenshotot csinálni róla.
  • Később egy mozgó ellenőr is jöhet, aki a saját QR-kódleolvasójával ellenőrizheti az utas telefonján a jegy QR-kódját. A mobiljegy bizonyos idő után lejár (ez az időtartam általában közel azonos a busz teljes menetidejével a vonalon).
Tovább

Úgy visszavágott faügyben az önkormányzat, csak röpköd a forgács

2019. május 6., 19:31 Módosítva: 2019.05.07 14:07
25

Beolvastak a lakók a polgármesternek, mert kivágták a fáikat, írtuk múlt héten, a 444.hu cikke nyomán. A Nádasdy és a Bárd utca lakói ugyanis április 8-án arra ébredtek, hogy a szomszédos telken építkező vállalkozó 14, 30-70 éves fát vágott ki a jegyző engedélyével. A lakók amiatt háborodtak fel, hogy a környékükről egy csapásra eltűntek az árnyas fák, a madárcsicsergés, a hangulat és az egészséges környezet, de erről őket senki nem kérdezte meg. 

Megkerestük az önkormányzatot is az ügyben, most érkezett meg a válasz, ami szerint Ferencvárosban semmilyen törvénysértés nem történt a Tóth Kálmán utcai fakivágások során. A beruházó egy ingatlan-beruházás során, a vonatkozó jogszabályok előírásainak betartásával, az építkezéshez elengedhetetlenül szükségesen vágta ki a fákat.

Az önkormányzat azt írta továbbá, hogy a kivágott fák többsége nem volt őshonos, és egyikük sem volt védett. Ki kellett őket vágni, mert amellett, hogy invazív fajok is voltak köztük, az építkezés során a gyökerük is megsérült volna, mely egyrészt pusztulásukat, másrészt balesetveszélyes helyzeteket okozhatott volna.

És hogy a reklamáló lakók nehogy jól érezzék magukat, ők is megkapták:

A fakivágással kapcsolatos panaszok egy olyan lakóházban (Tóth Kálmán utca 33.) élők részéről érkeztek, akiknek jelenlegi otthonai 13 évvel ezelőtt hasonló körülmények között épültek és az építés során több fakivágás történt. A Nádasdy Udvar nevű épület ugyanis a Tóth Kálmán utcai oldalán közvetlenül a telekhatárra épült. Nem csupán az erkélyek, de egyes utcafronti helyiségek is a járda fölé nyúlnak ki. Tehát már akkor is történt fakivágás. Ugyanúgy, mint most

– írta az önkormányzat. 

Végül hozzátették: a most kivágott fák helyére a beruházó összesen 48 db új fát ültet. A fapótlás megfelelőségét pedig az önkormányzat munkatársai ellenőrizik majd. Ugyanúgy, mint a Tóth Kálmán utca 33. szám alatti lakóépület építése idején tették a kivágott fák pótlása során. További kérdéseikre a lakók a választ írásban megkapják. 

Jeruzsálemről neveztek el egy parkot a Lánchídnál

2019. május 6., 08:49 Módosítva: 2019.05.06 14:20
3386

Az I. kerületi Clark Ádám tér - Lánchíd utca - Friedrich Born rakpart által határolt területet vasárnap óta Jeruzsálem parknak hívják.

Tarlós István főpolgármester az MTI beszámolója szerint azt mondta, a Lánchíd közelsége szimbolikus jelentéssel bír. 

Jeruzsálem kivételes fejlődéstörténetét annak a százezernyi magyarnak, köztük budapestieknek is köszönheti, akik évszázadok alatt a jobb élet reményében kivándoroltak, és új hazát építettek maguknak.

Tovább

Ismét csúszhat a Lánchíd felújítása

2019. május 3., 11:00 Módosítva: 2019.05.03 14:11
209

Megjelent a Magyar Közlönyben a Lánchíd felújításáról szóló kormányhatározat, ami módosította a kormány korábbi döntését: 7 milliárd forint helyett csak 6 milliárdot biztosít a beruházásra. Egyúttal eldőlt az is, hogy nem szélesítik meg a járdákat, áll a fővárosi önkormányzat és a kormány közös közleményében.

A közleményből nem derül ki, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy tartalmilag teljesen át kell dolgozni a felújításra vonatkozó közbeszerzési kiírást, aminek az eredeti tervekkel most május 17-én lett volna az ajánlattételi határideje. Mivel az átdolgozás után újabb egy-másfél hónapos időt kell adni az ajánlatok megtételére, így győztes kihirdetése körülbelül két hónapot csúszik az eredeti tervekhez képest.

Információink szerint ennek ellenére esély van arra, hogy a kisebb munkákat idén ősz vége előtt elkezdjék, de a forgalomkorlátozással járó nagyobb munkák csak jövőre kezdődhetnek meg. 

A lánchídi járdák szélesítéséről, annak statikai és műemlékvédelmi következményeiről régóta folyik a vita. A szélesítésre elsősorban azért lenne szükség, hogy a kerékpárosforgalom elférjen, jelenleg ugyanis a szűk úttesten nagyon veszélyes (bár nem tilos) kerékpározni, a szűk járdán pedig szintén nem férnek el a gyalogosok és a kerékpárosok.

A főváros szerint a végső döntés, miszerint nem lesz járdaszélesítés, a Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékének vizsgálati eredményeinek alapján, valamint "városképi és finanszírozási okokból" született meg. Szakértők szerint, bár ezt most a főváros nem hangoztatja, 5-10 éven belül nagyon valószínű, hogy megváltozik a Lánchíd közlekedési funkciója is, és valamilyen csillapított forgalmi rendet vezetnek majd be.

A mostani kormányhatározat arról is szól, hogy beemelik a beruházásba a Lánchídhoz kapcsolódó közterek - a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér , valamint a József Attila utca - felújítását is. A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint a hídfelújításból levett egymilliárd forintot erre a célra adják át a fővárosnak.

Az extrém igénybevétel pusztította le a városligeti kutyafuttatót

2019. május 3., 04:59 Módosítva: 2019.05.03 16:49
472
Úgy néz ki egy évvel az átadás után Budapest legmenőbb kutyás játszótere, mint egy második világháborús csatamező, amelyen átment a keleti front, értesítette lapunkat olvasónk. Megnéztük, valóban.

Megkerestük a Városliget Zrt.-t, mi történt a tavaly még zöldellő kutyafuttatóval. A cég válaszában elmondta, hogy több mint 250 ezer látogatót regisztráltak a városligeti kutyás élményparkban az átadás óta eltelt egy évben.

Az élménypark népszerűsége minden előzetes várakozást felülmúlt, naponta átlagosan 750-800 kutyus játszik ott. A park a hét minden napján várja a kutyázni vágyó gazdákat és négylábú társaikat, az elmúlt évben egy-egy hétvégi napon akár ezer gazdi is ellátogatott kedvencével a különleges helyszínre. 

"Az extrém igénybevétel valóban emelt szintű karbantartást igényel, amelyet a Városliget Zrt. megbízott alvállalkozója folyamatosan el is lát oly módon, hogy terület nagy része mindig használható marad" - tették hozzá. Továbbá a kutyás élményparkot egy nagy tavaszi karbantartással készítik fel az új szezonra: teljes tereprendezés, friss füvesítés, egy új kaparó-terület és megannyi új ültetés várja hamarosan a kutyákat. A munkák miatt a park füves területeinek körülbelül egyharmada karbantartás miatt nem elérhető, itt új növényeket telepítenek és újra füvesítik helyszínt.

Tovább

Letiltották a gyerekeket a kedvenc metrózó helyükről

2019. május 3., 04:58 Módosítva: 2019.05.03 17:55
1746

Szomorúak a 4-es metrón közlekedő gyerekes szülők és gyerekek, hiszen a vezető nélküli szerelvények fő attrakciója, a letakart vezetőpulton üldögélés és az alagút bámulása tilos lett: a BKV tiltó matricákat helyezett ki a burkolatokra.

Hogy ez mennyire fájhat, egy szülő lapunknak küldött leveléből nagyon jól kiviláglik: 

A 4-es metró szerelvényein eddig 5 éves kisfiammal örömmel vártuk az utazást. Amióta nincs vezető és ki lehet látni a vezető fülke helyén, óriási élménnyel gazdagodott, hiszen fel tudtam ültetni a vezetőpult tetejére a burkolatra, és eljátszhatta, hogy ő vezeti a metrót. Mivel nem a vonal közelében lakunk, idén először mentünk arra, és szomorúan tapasztaltuk hogy tiltó matricák kerültek kihelyezésre ezzel hazavágva az egész élményt.

– írta olvasónk.

Megkerestük a BKV-t, hogy miért tették ki a tiltó matricákat, ha korábban kiülhettek a gyerekek az ablakba. A cég válasza szerint az M4 szerelvényein a vezetőpult-takaró burkolaton a tiltó matricák előtt sem lehetett gyermeket utaztatni. Az állomásokon szolgálatot teljesítő biztonsági őrök –amennyiben észlelték – eddig is kérték a kísérő felnőttektől a gyermek levételét. 

Tovább

Véget ér-e valaha a parkolási káosz Budapesten?

2019. április 30., 11:04 Módosítva: 2019.11.07 14:08
154
Az egységes fővárosi parkolási rendszer minden önkormányzati választási kampányban előkerül. Az érv egyszerű: egységes szabályok, összfővárosi bevételből összfővárosi közlekedéspolitika. De valóban így van-e? Megnéztük a helyzetet onnan, ahonnan eddig még senki: a kerületek szempontjából.

Tarlós István főpolgármester márciusban dobta be a követ az állóvízbe egy interjúban ezzel a néhány mondattal:

Hadd legyek egészen őszinte: nem értek egyet azzal, ami ma van. Hallok én is pénzügyekről, állítólagos visszaélésekről. Ez az egy olyan kérésem volt mindenesetre, amelyet a miniszterelnök nem tudott teljesíteni. Szívesen megváltoztatnám az állapotokat, nem értek egyet azzal, hogy huszonháromféleképpen működik a parkolás a fővárosban. Ha mindenáron ragaszkodtam volna hozzá, az alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna.

Ebből a nyilatkozatból az a következtetés vonható le, hogy a kerületek által működtetett parkolási rendszerek rosszak, követhetetlenek, eltűnik belőlük a pénz, bezzeg, ha egy kézben (a fővároséban) lenne, akkor hatékony és átlátható lenne minden. A napokban egy sajtótájékoztatón pontosabban fogalmazott, mint mondta, két fő okból lenne jó, ha egységes lenne a fővárosi parkolási rendszer:

  • a közösségi közlekedés büdzséjébe kellene mennie a pénz jelentős részének, mert a parkolási bevételnek a közlekedésben kell kikötnie;
  • nem koherens szokásjogok vannak (például a zónahatároló utak esetében, ha szabályosan parkol valaki, de rossz parkolóóránál fizet, akkor megbüntetik, de ez egy egységes rendszerben nem fordulhatna elő).
Tovább

Zuglói parkolás: se vizsgálóbizottság, se döntés

2019. április 29., 15:17 Módosítva: 2019.04.29 18:20
2
Két parkolással kapcsolatos napirendet is tárgyalt hétfőn a zuglói önkormányzat: az egyik egy vizsgálóbizottság felállítása volt, ami a parkolási ügyekben vizsgálódott volna, a másik pedig a parkolás-üzemeltetés önkormányzati hatáskörbe vonásáról szólt. A kormánypárti-ellenzéki szinten kiegyenlítettnek számító testületben nem tudtak dűlőre jutni egyik kényes kérdésben sem, holott - különböző interpretálásban - arról szólnak a hírek már hónapok óta, hogy milyen előnytelen szerződést kötött a parkolás üzemeltetésére két éve Zugló.

Abban nagy volt az egyetértés a képviselők között, hogy a SIS Parking Kft. nagyon drágán üzemeltet, és ezzel a szerződéssel Zugló nem járt jól. Abban is egyetértés van, hogy vizsgálóbizottságot kell felállítani, ami visszanézi az elmúlt 2-3 évet, és megvizsgálja, hol lett elrontva a dolog. Ezért négy javaslat is a testület elé került, ám mivel minden javaslattevő a neki tetsző szakértőkkel töltötte volna a bizottságot, ezért végül a képviselők keresztbe szavaztak, és végül nem lett egy bizottság sem.

Karácsony Gergely javaslata sem járt jobban. Az előterjesztés arról szólt, hogy az önkormányzat saját cége, a Zuglói Közbiztonság Kft. (ZKNP) parkolás-üzemeltetést (ami lényegében az ellenőrzést takarja), vegye át a drágán dolgozó SIS Parking Kft.-től, azaz készítse elő a két hónap múlva esedékes átvételt.

Tovább

Hatástalanították a Bozsik Stadionnál talált 250 kilogrammos brit légibombát

2019. április 28., 07:05 Módosítva: 2019.06.15 11:49
301

Világháborús robbanótest hatástalanítása miatt lezárták és kiürítették vasárnap a budapesti Bozsik Stadion környékét.

Frissítés: Még vasárnap dél előtt sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Bozsik Stadionnál talált bombát, tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t vasárnap délben. A 250 kilogrammos brit légibombából kiszerelték a gyújtószerkezetet. A bombatestet a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják későbbi megsemmisítésre.

A korlátozásokat rövidesen feloldják. A lakók visszatérhetnek otthonukba.

Az új stadion építésénél találták a bombát, amelynek hatástalanítása miatt a lakók, az ott-tartózkodók biztonsága érdekében kiürítették és lezárták a környéket. Korábban a XIX. kerületi önkormányzat azt közölte: a műveleti terület a Puskás Ferenc utca 1-3. lesz. A kiürítés emellett további XIX. kerületi utcákat érint. Ezek: Kassa utca, Pozsony utca, Feszty utca, Győrffy István tér, Czuczor utca, Hofherr A. utca, Fadrusz utca, Mészáros L. utca, Kócsag utca, Áchim A. utca, Iparos utca, Sólyom köz, Sas köz.

A XIX. kerületben a befogadóhely a Kispesti Gábor Áron Általános Iskola tornaterme. A gondozásra szorulók, illetve az idősek elhelyezését a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Kertvárosi Idősek Klubja végzi.

A XVIII. kerületi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a kiürítés Pestszentlőrinc-Pestszentimrén három utcát - a Darányi utcát, a Hengersor utcát és a Parázs utcát - érint. Az érintett övezetben lakóknak vasárnap 8.00 óráig kellett elhagyniuk az ingatlanjaikat, a területlezárás feloldását követően térhetnek oda vissza.

Ahogy korábban írtuk, a kiürítés idejére, április 28-án 7.00 órától várhatóan 17.00 óráig az önkormányzat az érintett XVIII. kerületi lakosoknak befogadóhelyeket biztosít a közelben: a Kondor Béla Közösségi Házban, a gondozásra szoruló, illetve idős lakosokat és szükség szerint gondozóikat pedig a Somogyi László Szociális Szolgálat épületében helyezik el.

További információkért ajánlották a kispest.hu és a www.bp18.hu oldalakat, valamint a www.bkk.hu, www.bkkinfo.hu és a www.mavcsoport.hu oldalak híreit. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint ma reggel 7-től várhatóan kora délutánig a 93A, a 136E és a 236-os busz módosított útvonalon közlekedik, elkerüli a lezárt területeket. A Mávinform azt közölte: a lezárás a Budapest-Lajosmizsei vonalat is érinti. A vonatközlekedés várhatóan 9.45 és 15 óra között szünetel a Kőbánya-Kispest - Pestszentimre szakaszon.