8℃ / 20
Budapest
Budapest

Ne bízzon vakon a GPS-ben!

2013.03.12. 10:54 -

Kedden megváltozott néhány belvárosi utca forgalmi iránya a Veres Pálné utca környezetében, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az átmenő forgalmat akarják így csökkenteni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A 33-as busz sofőrje graffitiseket adott rendőrkézre

2013.03.10. 12:37 -

Szombaton késő este a Móricz Zsigmond körtér felé tartó 33-as autóbusz vezetője a járművet rongáló graffitizőket ért tetten, értesítette rendőrséget, majd a Lépcsős utcai megállónál át is adta őket a hatóságnak, közölte vasárnap a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint az Ikarus 435-ös típusú autóbuszban okozott anyagi kár becsült értéke 200 ezer forint.

A BKK tudomása szerint a fiatalok az elmúlt két napban tizenkét másik buszt is összefirkáltak. "A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV köszönetet mond a járművezetőnek a bátor fellépéséért" - áll a közleményben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Aláírták a kormány-főváros szerződést

2013.03.08. 12:20 -

Orbán Viktor és Tarlós István aláírta a Budapest 21 elnevezésű szerződést, amelyben a kormány jelentős szerepet vállal a tömegközlekedés finanszírozásában és fejlesztésében, valamint a főváros adósságának konszolidálásában.

Tarlós István az aláírás előtt elmondta, hogy a szerződés egyszer s mindenkorra rendezi a főváros és a kormány kapcsolatát. A dokumentum eloszlatja azt a legendát is, hogy a jelenlegi városvezetés csak működtet, és nincsenek álmai. Az előző városvezetés hagyatékának két éves feldolgozása után ugyanis Tarlós szerint elérhető közelségbe került a fejlődés.

Orbán Viktor ezt követően megköszönte a főpolgármesternek, hogy közreműködött a megállapodás létrejöttében. Kifejtette, hogy Budapest a nemzet fővárosa, a főváros ezért mindenkié, tehát a vidékieké és a külföldön élő magyaroké is. Hozzátette: Budapest a gazdaság motorja, ha nem fejlődik, az ország sem fejlődik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Zöldet kap a budai fonódó villamos?

2013.03.08. 09:36 -

A Budapesti Közlekedési Központ a II. kerületi önkormányzat elképzelései szerint módosította a budai fonódó villamos terveit, így információink szerint zöldet kap a Margit híd alatt áthaladó villamosvágány építése, ami összeköti az északi és a déli hálózatokat.

fon1
Fotó: BKK - A képre kattintva elérhetők a pontos tervek

A fonódóvillamos-projektről éveken át kemény, sértődésektől sem mentes vita volt a II. kerület és a fővárosi önkormányzat között. A birkózás végül 2011 májusában azzal a kompromisszummal ért véget, hogy a beruházást kettébontják: a kerületnek is elfogadható, a Bécsi út felől a Széll Kálmán felé haladó ág előkészítése elkezdődött, a nehezebb dió, a Margit híd alatt áthaladó, Bem rakparti ágról (a 17-es és a 19-es villamosok összekötéséről) pedig tovább folyt az egyeztetés.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak részletes tervei

2013.03.07. 20:23 -

Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak projektjének részletes tervei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök este lakossági fórumon ismertette elképzeléseit a II. kerületben élőkkel az engedélyeztetési eljárás előtt.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta: a budai villamosvonalak összekötésére számos változatot megvizsgáltak, végül úgy döntöttek, hogy az egyik ágat a Bem rakparton, a hídfő alatt, a másikat pedig a Széll Kálmán tér irányába vezetik el.

Jelezte, hogy a II. kerületi önkormányzattól számos érdemi észrevétel, kritika és javaslat érkezett, amelyek a projekt javára szolgáltak, ezeket beépítették a beruházásba. Ezek egyikeként említette a vonal felújítását, hozzátéve, hogy végül erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is tudtak pluszforrást szerezni.

A vezérigazgató helyes iránynak nevezte az észak-budai és a dél-budai villamosok vonalának összekötését, jelezve, hogy átszállásmentes kapcsolat jön létre a csomópontok között. Kiemelte: sem a közúti kapacitás, sem a parkolóhelyek száma nem csökken a beruházás megvalósítása után, és ez nem is cél.

Kitért arra, hogy a mai 17-es villamosok helyett három másik vonalat vezetnek majd Óbuda irányába, így a jelenlegi 19-es, 41-es és 61-es villamosok járnának az összekapcsolt vonalon.

Vitézy Dávid szólt arról is, hogy a 43 milliárd forintos villamos- és trolibusz-beszerzési projekt nyomán a fonódó vonalon is új, alacsonypadlós és halkabb villamosok közlekedhetnek, ezeket 2015 végéig forgalomba is helyezik. Emellett a "ráhordó" buszok is megújulnak – tette hozzá.

A budai fonódó villamosvonalak projektjének összköltsége mintegy 10 milliárd forint, és az várhatóan 2014 második felében és 2015-ben valósulhat meg. A beruházást a Széll Kálmán tér megújításával és az oda vezető ág kiépítésével kezdik meg, és a Bem rakparti ággal fejezik be.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A BKK állami hitelből venne 250 buszt

BKV

2013.03.07. 12:41 -

Információink szerint húszmilliárd forintos hitelre adott be pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknál. A kedvező kamatú, árfolyamgarantált kölcsönből 250 új busszal stafíroznák ki a BKV-t, hogy bírja a versenyt a tovább privatizálandó fővárosi buszpiacon.

Szóba kerül várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteki találkozóján - sok egyéb mellett - az a 20 milliárd forintos hitelpályázat, amit a BKK nyújtott be az MFB-hez. Ha a kormány rábólint a kölcsönre, akkor a BKK 250 új buszt vásárolhat a BKV számára, méghozzá igen kedvező kamatfeltételek mellett.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Négyszázezer új kuka jön Budapestre

2013.03.06. 20:35 -

Ahogyan arról a korábbiakban beszámoltunk, a fővárosi lakossági szelektív hulladék begyűjtéséért felelős FKF Zrt. idén tavasszal megkezdi az eddig négy budapesti kerületben kísérleti jelleggel működtetett házhoz menő szolgáltatás az egész fővárosra kiterjedő rendszerének kiépítését. Erre a főváros tavaly 4,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el a KEOP (Környezetés és Energia Operatív Program) keretében, amit az FKF 775 millió forint önerővel egészít ki (a projekt teljes költségének 15 százalékával).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bontják a margitszigeti szökőkutat

2013.03.06. 08:33 -

Elkezdték a margitszigeti szökőkút újjáépítését. A felújítás 400 millió forintba kerül, amit a kormánytól kap a tulajdonos főváros. A rekonstrukció terve és ára több kritikát kapott, ezért rákérdeztünk a fővárosnál, mi szükség van rá.

A napokban hozzákezdtek a margitszigeti szökőkút és környékének a felújításához. A rekonstrukcióhoz szükséges pénzt a kormány biztosítja a fővárosi önkormányzat számára, a támogatási szerződésről nemrég döntött a közgyűlés.

Több olvasónk már akkor jelezte, hogy kétségei vannak a beruházással kapcsolatban. Kifogásolták, hogy nem lehet tudni, miért kell felújítani a szökőkutat, amikor az 11 éve esett át egy felújításon, nem lehet látni a kiviteli terveket, nem tudni, hogy ki hagyta jóvá azokat, és nem tudni, hogy megnövekszik-e az üzemeltetési költség.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 ... 217

Parkolási szégyenfal

Infórádió