Nem kell engedélyt kérni a hangosításhoz a tüntetésen

2007.02.12. 20:46
Sérti a gyülekezési szabadságot az a fővárosi rendelet, amely engedélyhez köti a politikai rendezvényeken a színpad vagy a hangosítás kiépítését - állapította meg az Alkotmánybíróság. A testület megsemmisítette a rendelet vonatkozó részét.
Az Alkotmánybíróság a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indítványára hétfőn alkotmányellenesnek nyilvánította, és ezért megsemmisítette a Fővárosi Közgyűlés tavaly októberi rendeletét, amely szerint közterület-használati engedélyt kell kérni a politikai rendezvényeken a színpad vagy a hangosítás kiépítéséhez, illetve a járművek nem parkolási célú felvonulásához.

A fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló rendelet a politikai rendezvények esetén az "építmények, berendezések, valamint járművek - parkolásnak nem minősülő - elhelyezését" köti engedélyhez. A rendeletet a Fővárosi Közgyűlés tavaly október 26-án szavazta meg, válaszul az előző hetek tüntetéseire, illetve így akarta megakadályozni, hogy a gazdák traktorokkal vonuljanak fel Budapest utcáin.


Rendelettel sértették az Alkotmányt

Demszky Gábor az Indexnek adott interjújában akkor úgy fogalmazott: "A rendelet nem korlátozza a gyülekezési jogot, hiszen a törvény természetes személyek gyülekezését teszi lehetővé, nem építményekét vagy járművekét. Lacikonyhára, sörsátorra is kiadjuk az engedélyt, csak azért majd fizetni kell."

A TASZ határozott álláspontja azonban az volt, hogy a gyülekezési jog gyakorlásának szabályait az e jogról szóló - kétharmados többséggel módosítható - törvény kimerítően szabályozza, s emiatt a gyülekezési jogot érintő bármely más alsóbb szintű jogszabály eleve alkotmányellenes.

A békés gyülekezés szabadsága a demokratikus társadalom előfeltétele és alapvető értéke - mondja ki az indoklásban az Alkotmánybíróság. A gyülekezési joggal élő polgárok közös véleménnyilvánítása a testület szerint nem gyakorolható színpad, hangosítás vagy kivetítők nélkül. "Ezek használatának szabályozása tehát érinti, alkalmazásuk hozzájáruláshoz kötése pedig korlátozza a gyülekezés jogát" - áll az AB határozatában.

A politikai kommunikáció korlátozása

Az indoklás szerint azzal, hogy a szabályozás a gyülekezési jog körébe tartozó rendezvények közül kiemeli a politikai rendezvényeket, és csak ezekre állapít meg többlet-követelményeket, nyilvánvalóvá teszi, hogy elsődleges célja nem a lakosság nyugalmának védelme, hanem a politikai kommunikáció korlátozása", ezért alkotmányellenes.

Ha nem politikai demonstrációról, nem a gyülekezési jog gyakorlásáról van szó, az önkormányzat a közterületi tulajdonosi jogait gyakorolja, ezzel a trükkel azonban a gyülekezési jogot próbálták korlátozni, és ez több szempontból is alkotmányellenes: egyrészt ezen a területen eleve nem alkothat jogot önkormányzat, másrészt lényeges tartalmat még a parlament, törvényi úton sem korlátozhat, márpedig ez lényeges tartalom - kommentálta az Alkotmánybíróság döntését Schiffer András, a TASZ ügyvivője.

Az AB döntése abból a szempontból is érdekes, hogy a BRFK hétfőn szabálysértés miatt feljelentette a szélsőséges csoportok által tartott hétvégi becsületnapi megemlékezés szervezőit, akik nem kértek közterület-használati engedélyt a Fővárosi Közgyűlés illetékes bizottságától a hangosításra.

Bár a Fidesz októberben a Fővárosi Közgyűlésben nem támogatta a rendeletmódosítást, a szombati neonáci rendezvény kapcsán Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szóvá tette, hogy a kormánypárti többségű fővárosi vezetés és annak szakbizottsága hozzájárult-e a demonstrációhoz.

Piszkos játszma

Schiffer András szerint a Fidesz sem különösebben elkötelezett az alkotmányos szabadságjogok iránt, mert miután a BRFK nagyon helyesen nem tiltotta be a becsületnapi megemlékezést - hiszen tartalmilag nem lehet korlátozni a gyülekezési jogot, bármilyen gyalázatos nézeteket hirdetni lehet - ezt a Fidesz számonkérte, még tüntetést is vezettek a BRFK épülete elé.

"Van egy nagyon piszkos játszma a két tömb között, a Fidesz finoman szólva nem volt konzekvens, amikor itt rendőri fellépést hiányolt, a másik oldalon pedig pont a mai napon alkotmányellenessé nyilvánított rendeletre hivatkozva kezdeményeztek szabálysértési eljárást a szombati rendezvény szervezői ellen" - mondta Schiffer András az Indexnek.

A Főpolgármesteri Hivatal kedden reagál az Alkotmánybíróság határozatára.