Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Szocialisták előtt magyarázkodott a BKV-vezér

2008.02.13. 13:54
A botrányos busztender is szóba került a fővárosi MSZP-frakció kedd esti ülésén, amelyre meghívták a BKV vezérigazgatóját is. Antal Attila elmondta saját verzióját a projektről, a szocik pedig az SZDSZ-es reakciókon értetlenkedtek.

Az MSZP fővárosi képviselőcsoportja keddi ülésének vendége Antal Attila BKV-vezérigazgató volt. A tanácskozásról hivatalos közleményt a BKV és a frakció sem adott ki. Forrásaink szerint Antal Attila vezérigazgató az elmúlt egy éves munkát értékelte, de szót ejtett a buszbeszerzésről és "nehéz családi viszonyairól" is. Úgy tudjuk, a buszbeszerzéssel kapcsolatban nem árult el semmivel sem többet, mint a nyilvánosság előtt vállalt.

A BKV még tavaly írt ki közbeszerzési pályázatot használt buszok beszerzésére. A pályázatra egyetlen társaság, az Alfa Busz Kft. nyújtott be ajánlatot, 48 millió forintos darabáron kínálva a Genfben eddig közlekedő 6-7 éves járműveket. A beszerzésből a Heti Válasz cikke nyomán lett botrány. A lap rámutatott arra, hogy az egyetlen pályázó cégtől havi rendszerességgel pénzt kap Antal Attila fia.

A BKV először tagadta a lap információit, majd két nappal a botrány kipattanása után elismerték, raktárosként dolgozott a vezérigazgató fia az Alfabusz alvállalkozójánál. A tender eredményhirdetését először arra hivatkozva elhalasztották, hogy a BKV-nak még nincs elegendő forrása a beszerzéshez, két nappal később az egyedüli pályázó visszalépett. Azóta a BKV felügyelő-bizottsága vizsgálódik az ügyben.

A kedd esti tanácskozáson többen rosszallásukat fejezték ki a busztender SZDSZ-es reakciói miatt. Az egyik felszólaló például azt hangoztatta, hogy a buszbeszerzésről elsőként a BKV igazgatósága döntött egyhangúan, a testületnek mellesleg a liberálisok delegálták az elnökét. Megjárta a kérdés a társaság felügyelő-bizottságát is, ahol ugyancsak nem kifogásolták a terveket. Amúgy ezt a testületet is az SZDSZ delegáltja vezeti, akárcsak a városüzemeltetési bizottságot, amely szintén támogatta a beszerzést. Szintén támogatta a projektet az SZDSZ közlekedési tanácsnoka, Dancs Gábor.

A liberálisok most mégis kizárólag Hagyón szeretnék elverni a port, ami nem tesz jót a koalíciós együttműködésnek, vélte az egyik felszólaló. "A várost együtt irányítjunk abban volnánk érdekeltek, hogy ne egymást koptassuk" - vélte egy frakciótag, aki szerint ha nem változik a stílus, a szocialisták is stratégiát válthatnak, vagyis felveszik a kesztyűt.