Vilma
-7 °C
4 °C

Félkész a felújított Baross utca

2005.09.09. 12:42
Tömött sorokban álltak az autók péntek délelőtt a Baross utcában, azon a helyen, ahol egy előző napi fővárosi tájékoztatás szerint már rendben mennek a dolgok. A városházán azt mondják, egy tesztoldalon jelent meg egy rövid időre a fiktív hír.

"Hosszú hetek munkája nyomán mindkét irányban a megszokott forgalmi rendben lehet közlekedni a Baross utcában." Ez a közlemény volt olvasható csütörtökön a Fővinform honlapján (a mondatot azóta eltávolították onnan). Ehhez képest péntek délelőtt nemhogy két irányban lehetetlen volt közlekedni az aszfaltozatlan, felmart úton, hanem csak egyetlen irányban haladhattak az autók, és azok sem igazán haladtak, inkább vesztegeltek a dugóban.

Minderre a Fidesz fővárosi frakciója hívta fel a figyelmet. Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta, hogy korábban a főváros 50 millió forintot költött arra, hogy kommunikálja az útfelújításokat. Wintermantel emlékeztetett arra, hogy ezeket a megbízásokat időközben a rendőrség vizsgálja, ám nemcsak az eljárás jogi háttere tűnik figyelemreméltónak, hanem az is, hogy a PR-ral megbízott cégek nem csinálnak semmit a Baross utca környékén.

Például egyetlen tábla sem hirdeti Wintermantel szerint a Baross utcában, hogy kinek a megbízásából, és ki végzi egyáltalán az útfelújítást. (Az Index munkatársa sem talált a helyszínen semmilyen kiírást, feliratot a kivitelezőkről.) A Fidesz megpróbált közvetlenül a PR-cégektől információt kapni, de ott csak hebegés-habogás volt a válasz a frakcióvezető-helyettes szerint. Nem véletlen, hogy Budapesten ennyi a dugó, az autósok tájékozatlanok az elkerülő utak felől, hiszen nem megfelelő a Városháza kommunikációja ezen a területen, vélekedett a frakcióvezető-helyettes.

A Fidesz szerint egyébként is feltűnő, hogy a Főpolgármesteri Hivatal ötvenmillió forintból sem tudta elérni, hogy pontos és megfelelő tájékoztatást adjanak a megbízott PR-cégek az útfelújítások helyszínéről, ütemezéséről. A Budapest-portálon például szeptember 10-ére ígérték a Baross utca felújítását, azaz szombatra. Ehhez képest pénteken még felmarva, leaszfaltozatlanul állt az utca, amely - egy félhivatalos információ szerint - talán csak a jövő hét közepén kap burkolatot.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Fővinform egyik tesztidőszakban lévő oldalán jelent meg egy nagyon rövid időre a fiktív cikk a munkálatok befejezéséről. Czuk Dorottya elmondta, a Fővinform ügyfelei mindvégig pontos információkat kaptak a város - így a Baross utca - közlekedéséről.

A hivatal szerint információs táblák is készültek a helyszínre, de ezeket azért nem rakták ki, mert elfoglalta volna a járdát és veszélyeztette volna a "gyalogosok biztonságát".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.