Ősztől már minden budapesti hazajuthat éjszaka is
2005.04.19. 07:21 - Index
Nem lesz olyan kerület a fővárosban, ahová éjfél után is ne lehetne tömegközlekedési járművel eljutni úgy, hogy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak egyszer kell átszállni. A várhatóan szeptemberben életbe lépő új rendszerben tizenkilenc helyett harminc járat működik majd éjszaka is, s kétszer annyi - összesen ezerhatszáz - megállóban állnak meg.
Legjobb esetben szeptember elsejétől kezdheti el működését Budapesten a megreformált éjszakai tömegközlekedés, aminek megvalósítását civil kezdeményezésre indította el a fővárosi önkormányzat.
Az új rendszerben duplájára nő az éjszakai vonalak hossza, a jelenlegi 220 km-nyi hálózathossz megkétszereződik, és a jelenlegi megállóhelyek száma a 752 megállóhelyről 1585-re emelkedik. Így Budapest olyan kerületeibe lehet majd a nappali műszakzárás után is hazajutni, ahová évtizedekig nem jártak éjszakai járatok.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) január közepén állt elő egy részletesen kidolgozott javaslattal, amiben azt állították, úgy tudnák megoldani az éjszakai vonalak átalakítását, hogy nemcsak, hogy budapesti lakosok tízezreinek tudnák biztosítani a hazajutást, de még a BKV Rt. is olcsóbban jönne ki.
Másnap Demszky Gábor főpolgármester - példátlan módon - utasítást adott arra, hogy a főváros illetékes hivatala és a BKV közösen dolgozzák ki a megoldást a VEKE javaslatai alapján. Jelenleg, az önkormányzat Közlekedési Főosztályának előterjesztése szerint már két variánsra redukálódtak a reformtervek, egyik a VEKE, másik a BKV favoritja, amely állítása szerint évek óta ugyancsak dolgozott a projekten.
Két tervet kell összegyúrni
Vitézy Dávid, a VEKE illetékese a tervekkel kapcsolatban az Indexnek elmondta, a civilek és a közlekedési vállalat tervei között nincs sok különbség abban, hogy mindkét elképzelés biztosítja azt, hogy az éjszakázók Budapest összes városrészébe eljussanak, ám a BKV a VEKE szerint fölöslegesen vonna el járatokat a nappali közlekedésből.
A VEKE a gazdaságosabb változatot úgy dolgozta ki, hogy az éjszaka járó garázsjáratokat, illetve szolgálati járatokat is bevonná a közlekedésbe, miközben a BKV dolgozóinak érdeke nem sérülne.
A BKV tervezete inkább a nappali és éjszakai közlekedés párhuzamosságát szüntetné meg, vagyis néhány villamos korábban menne a garázsba, de így is 60 millió forintos pluszköltséggel számolnak, amibe kalkulálták az új hálózat megismertetéséhez szükséges marketing költségeit (40 millió forint), illetve az esetleges későbbi módosításokra félreteendő 20 milliós összeget.
Ősztől már életbe léphet
Jelenleg a két tervezet összedolgozása folyik, és akár már a májusi közgyűlés elé kerülhet az előterjesztés, aminek megvalósulása képviselői támogatása esetén szeptember 1-ével megtörténne, mondta el érdeklődésünkre Nagy Balázs, a Közlekedési Főosztály illetékese.
A VEKE javaslatának beépítése az éjszakai vonalhálózat reformjába, és egyáltalán az, hogy egy civil szervezett ekkora projekt megvalósítására fogta a fővárost és a BKV-t egyedülálló, jelentette ki VItézy Dávid az Indexnek. Szavait Nagy Balázs is megerősítette, aki szerint még évekig húzódhatott volna az éjszakai vonalhálózat reformja a civilek nélkül.
