Judit
-2 °C
8 °C

Harminc-negyven százalékkal lehet drágább jövőre a BKV

2004.10.19. 16:23
Szélsőséges esetben 30-40 százalékkal is nőhetnek a jegyárak, ha a központi költségvetés csak a tervezett tíz és fél milliárd forinttal támogatja a válsághelyzetbe jutott BKV-t, mondta az InfoRádiónak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. A fővárosi MSZP- és Fidesz-frakció nem támogatja az ötletet. A költségvetési törvény szerint az állam csak úgy támogatja a BKV-t, ha a fővárosi önkormányzat ugyanakkora összeget rak hozzá.
A tervezett jegyáremelés "függvénye annak, hogy az országos költségvetés és ezen belül a főváros pozíciói hogyan alakulnak" - mondta az InfoRádiónak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. A központi költségvetés tízmilliárddal támogatná jövőre az óriási hiánnyal küzdő BKV-t, de csak akkor, ha a főváros ugyanennyit rak hozzá. A főváros álláspontja szerint ők már teljesítették ezt az elvárást azzal az évi 15-20 milliárdos támogatással, amit a BKV-nak nyújtottak, beruházási célokra, mondta Atkári.

Hozzátette, a BKV adósságállománya elérte azt a szintet, ami után már nem vehetnek föl további hiteleket. A főváros vagy a központi költségvetésből fizeti vissza az adósságot, vagy a közlekedési adó bevezetése után megnövekedett adóbevételeiből. Ha ezek egyike sem teljesül, akkor kényszerülhetnek a BKV tarifáinak 30-40 százalékos emelésére.

A fővárosi Fidesz és az MSZP nem támogatja

A Fidesz felelőtlenségnek tartja a közlekedésiadó-javaslatot, mondta Kupper András, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője a rádiónak. Szerintük a Böhm András SZDSZ-es képviselő által a parlament elé terjesztett adójavaslat csak arra szolgál, hogy Atkári János meg tudja indokolni a BKV-jegyár tervezett 30-40 százalékos emelését. (A javaslatot egyébként maga az SZDSZ sem támogatja.) A Fidesz javaslata, hogy a főváros vállaljon részt a BKV finanszírozásában, és szükség lenne a közlekedési vállalat reformjára is.

A fővárosi MSZP biztosan nem támogatja a 30-40 százalékos tarifaemelést, mondta Gy. Németh Erzsébet frakcióvezető. Hozzátette, a kormánnyal tárgyalnak arról, hogy az állam kevesebb pénzt vonjon el a fővárostól, s így lehetővé váljon a BKV működési költségeinek kifizetése. Mint mondta: "Az más kérdés, hogy a központi költségvetésből a főváros részesedése olyan legyen, hogy ezt a több mint tízmilliárd forintos támogatást oda tudja adni a BKV-nek." Szerinte a 30-40 százalékos áremelés már az a kategória, amit a lakosok nem tudnak megfizetni.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!