Félmilliárdot költ idén a BKV a 4-es metró miatti korlátozásokra

2007.04.16. 17:06
Közel félmilliárd forintjába kerül idén a BKV-nak a négyes metró építése miatt kieső járatok pótlása. A belvárosi villamos-pótlásba 300 millió forintért egy korábban botrányba keveredett külső cég, a VT Transmann száll be. A többletköltségnek csak kis részét fizetik vissza a kivitelezők.

A tavalyi 170 millió forinthoz képest idén megháromszorozódik a BKV többletköltsége a 4-es metró állomásépítései miatti forgalom elterelésekkel, járatpótlásokkal kapcsolatban, tájékoztatta az InfoRádiót Kiricsi Karola, a közlekedési társaság szóvivője.

"2007-ben a saját üzemeltetésű buszokkal való pótlás 178 millió forintba, az alvállalkozók által üzemeltetett buszok bevonása pedig 293 millió forintba kerül, azaz idén összesen 481 millió forintot költünk erre a célra."

Kiricsi Karola hozzátette, hogy a többletköltség nagyobb része a BKV költségvetését terheli, de néha a kivitelező cégek is vállalnak belőle. Ilyen például a Lónyai utcai ideiglenes villamos-végállomás, amelyet a Kálvin téri állomást építő cég a saját költségén alakított ki.

Az InfoRádió megtudta, hogy az idei költség nagyobb részét a VT Transmann nevű közlekedési cég viszi el, amely tavaly pályázaton nyerte el a jogot a belvárosi villamospótló buszok üzemeltetésére. Ez a cég működtetett tavaly év végén Csepelen olyan 20 éves, Pécsett már leselejtezett autóbuszokat, amelyek egyikén rosszul lett egy belső ellenőr a beszivárgó kipufogófüst miatt.

Kiricsi Karola ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a BKV olyan szerződést kötött az alvállalkozóval, amelyben meghatározta a szolgáltatási minőségi szintjét. Amennyiben a vállalkozó nem teljesíti a szintet, akkor az szerződésszegésnek számít.