Kétszázharminc fórumot szervez a Fidesz Budapestre

2005.05.05. 12:02
A faluparlamentek mintájára kerületenként tíz fórumot szervez a Fidesz Új Budapest Központja, ahol a Budapest tervhez gyűjtenek javaslatokat. A nyár végéig Orbán Viktor Fidesz-elnök öt vagy hat nagyobb szabású fórumot szervez, az elsőt pénteken Soroksáron tartják.

Minden kerületben legalább tíz, így összességében kétszázharminc fórumot szervez a nyár végéig a Fidesz Új Budapest Központja a fővárosban, nyilatkozta az Indexnek Cselovszki Zoltán, a központ vezetője, megerősítve a Magyar Nemzet csütörtöki információit. Cselovszki elmondta, a Budapest Fórumok részei a nemzeti konzultációnak, amelyeket a faluparlamentek mintájára szerveznek.

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint minden diskurzusra előre készülnek témákkal, de a helyszíneken is fel lehet vetni bármilyen kérdést. A kétszázharminc fórumon szeretnék megkérdezni a budapestieket, hogy milyen javaslataik vannak az októberre elkészülő Új Budapest-tervhez. Cselovszki szerint nyugaton mindenhol megkérdezik a városlakókat arról, hogy mit tartanának fontosnak, mielőtt elkészítenék a hosszú távú terveket, Budapest azonban egyelőre kivétel.

Cselovszki Zoltán hozzátette, öt-hét kiemelt kérdésben Orbán Viktor Fidesz-elnök fog fórumot tartani, hasonló díszletek közt, mint az évértékelés előtti országjáráson. Cselovszki a kiemelt területek közt említette a közlekedést, a környezetvédelmet, a Duna ügyét, a közbiztonságot, amelyek ügyében szintén várják majd az észrevételeket, de saját elképzeléseiket is ismertetik. A Budapest Fórumok nyitánya pénteken lesz, amikor Orbán Viktor a tömegközlekedéssel kapcsolatos problémákra kívánja felhívni soroksári fórumán, ahová ezért HÉV-vel utazik.