Rálátást akar a Fidesz a városházi tenderekre

2005.09.19. 14:48
A budapestiek számára átláthatatlan szerződéseket, egészen pontosan a 4-es metró pr-tenderét kifogásolta Kupper András a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. A vesztes cég hétfőn közleményben reklamált.

A nyilvánosság számára átláthatatlan módon zajlanak a tenderek és szerződéskötések a fővárosban, mondta Kupper András fővárosi fideszes politikus hétfőn. A BKV, illetve a hozzá tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság most is 300 millió forintot költ pr-feladatokra, méghozzá egy olyan céget megbízva, amelynek vezetője Demszky Gábornak volt a sajtófőnöke.

A szóban forgó vállalkozás, a Sawyer Miller Group elnöke, Bruck Gábor egyébként Demszky kampányait irányította a múltban. Ugyancsak kifogásolta Kupper, hogy a tendert eldöntő bírálóbizottság ülésein részt vett Demszky jelenlegi sajtófőnöke is.

A Fidesz elsősorban azt kifogásolja, hogy nem vehetett részt a bírálóbizottságok munkájában. Az elmúlt hét péntekén kiderült, hogy a metrótender után kizárták az ellenzéket a csepeli központi szennyvíztisztító pr-tenderének elbírálásából is. A Fidesz azt állítja, nem ragaszkodnak a döntéshozói posztokhoz, de az átláthatóság érdekében legalább megfigyelői státuszt szeretnének az ilyen testületekben.

Kupper Andrást irodájában végül fogadta Aba Botond, a BKV vezérigazgatója is. Információink szerint elhangzott, hogy a pr-tender eredményét Aba nem vonja kétségbe, noha a Fidesz szerint ez a korrupció árnyékát veti a cégre. A vezérigazgató azonban megjegyezte: a BKV csak két tagot delegált a tender bírálóbizottságába, a Főpolgármesteri Hivatal viszont négyet.

Ugyancsak hétfői hír, hogy megszólalt a tender vesztese, a Sawyer Millerrel szemben vesztes M&H Communications. Ez a cég faxot juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben megismétli a korábban már az Indexen is ismertetett (de nem a cég által nyilvánosságra hozott) érvelését. Az M&H kifogásolja a pr-tender lebonyolítását, s leszögezi: a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak beadott ajánlatuk nem propagandisztikus, a közvéleményt gyermekként kezelő, "gügyögő" kommunikációs megoldásokat javasol, hanem nyílt, mindre kiterjedő pontos tájékoztatást.

Az M&H azt érezte volna feladatának, hogy beszámoljon arról, hogy mikor, mi történik, s ennek milyen hatása van Budapest közlekedésére, az emberek életmódjára. Javasolták például egy külön szerkesztőség felállítását, amely nem áll a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzése alatt, hanem az M&H Communications részeként működött volna.