Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Metrószerződéseket is vizsgálna a Budapest-ügyi minisztérium

2006.04.06. 12:55
A Fidesznek konkrét elképzelése van, mit csinálna az Orbán Viktor által szerdán bejelentett Budapest-ügyi Minisztérium. A főváros az önkormányzati autonómia megnyirbálásától és államosítástól fél. Improvizált, vagy tudatosan időzített Orbán Viktor?

Az MSZP szerint a Fidesz elnöke improvizált a szerda esti kormányfőjelölti vitán, amikor a kormányra kerülésük esetén felállítandó Budapest-fejlesztési minisztériumról beszélt. Az ellenzéki párt március 17-én nyilvánosságra hozott programjában ilyesmiről szó sincs, érvelt Molnár Gyula, az MSZP fővárosi elnöke. Sőt nem látják a Fidesz Budapest-programját sem, tette hozzá.

Ijesztően lebeg a feje fölött

Molnár - akit Gyurcsány korábban fővárosi koordinátornak nevezett ki - ijesztőnek nevezte, hogy a fővárosi önkormányzat feje fölött döntő szervet akar a Fidesz felállítani. A közigazgatás és egész Budapest ügyeinek egyszerűsítéséről beszél ma mindenki, amivel Orbán szembemegy, és egy újabb szervezetet akar a működésbe bevonni, mondta Molnár.

A Fidesz szerint Orbán nem rögtönzött, amikor Budapest-ügyi minisztériumról beszélt. A fideszes vezetésben már hosszú ideje érlelődő téma a főváros feletti ellenőrzés megszerzése, mondta egy fővárosi fideszes politikus. A másik ok, hogy az állam sok pénzt költ Budapestre.

Cselovszki és Kupper

Orbánék többször is kialakították elképzelésüket arról, hogy a vidékfejlesztési tárca mintájára legyen önálló Budapest-tárca is, mondta informátorunk. A jövőbeni tárca élére szűk körben eddig két név hangzott el: Cselovszki Zoltáné, az Új Budapest Központ vezetőjéé, és Kupper Andrásé, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjéé, de mivel egyikük sem tűnik túl erős embernek, elképzelhető, hogy másvalaki lenne az új tárca vezetője.

A jelöltek helye
A Fidesz egyéniben és a budapesti területi listán sem indítja Cselovszki Zoltánt, míg Kupper András egyéniben a XI. kerületben indul (ellenfele éppen Molnár Gyula), a területi listán pedig a nem éppen előkelő 7. helyen várja a választásokat.

Hogy miért kellene a főváros fölé egy minisztériumot létrehozni, arra kettőjük közül Kupper válaszolt az Indexnek: "Az állam jelenleg is rengeteg fővárosi fejlesztésbe szól bele, de eddig hiányzott a csatorna, amelyen keresztül utat találnak a források a beruházáshoz." Kupper az állam fővárosi beruházására példaként az önálló projektben épült Nemzeti Színházat említette.

A Budapest-ügyi minisztérium első feladatai között lenne a Nemzeti Fejlesztési Tervben levő fővárosi beruházások EU-s forrásainak koordinálása lenne. További feladata a már létező projektek átvilágítása, ebbe - fogalmazott fideszes forrásunk - beletartozna a 4-es metró szerződéseinek áttekintése is.

Az emberek már döntöttek

"Az emberek már döntöttek, kik vezessék a fővárost, és liberális városvezetésre voksoltak" – reagált Demszky Gábor az Indexnek Orbán felvetésére. A főpolgármester szerint a Fidesz elnöke 1998 óta nem tudja megemészteni, hogy nem az ő jelöltjére szavaztak a budapestiek, ezért helyettük ő akar valakit kinevezni a főváros élére.

Lakos Imre megdöbbent Orbánon
Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke az Indexnek elmondta: a Fidesz eleve feladta Budapestet a mostani kampány során, a legnagyobb ellenzéki párt egyéni jelöltjeivel ugyanis nem lehetett érdemi vitát folytatni, szerinte nem volt érdemi mondanivalójuk. Lakos úgy vélte: A Fidesznek nincs egységes Budapest-programja sem. A szabad demokraták fővárosi elnöke ezért döbbenten figyelte Orbán Viktor bejelentését egy Budapest-minisztérium felállításáról.

Demszky azt is elképzelte, mi állna a minisztérium kapuja fölött. ”A metró a gazdag országok luxusa” - utalt Orbán évekkel ezelőtti kijelentésére, amellyel a 4-es metró beruházásának elhalasztását indokolta.

Budapestnek nem egy újabb minisztériumra, hanem Budapest-barát kormányra van szüksége, jelentette ki a főpolgármester egy másik csütörtöki sajtótájékoztatóján. Demszky Gábor visszautasította a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjének felvetését, és megjegyezte: "Orbán Viktor ismét egy nagyot álmodott, egy nagy Budapest-minisztériumot vizionált". véleménye szerint a fővárosiak nem felejtenek, tudják mi történt 1998 és 2002 között, ismerik Orbán Viktor Budapest-programját és "Budapest-fóbiáját" is.

Debreceni államtitkárság?

Demszky szerint a Fidesz elnöke tudja, hogy ez a választás Budapesten dől el, és sejti, hogy ezt a választást ismét el fogja veszíteni, és a fővárosban fogja elveszíteni, ennek köszönhető ez a kampánylázban fogant ötlet. A főpolgármester szerint három alapvető, Budapest-ellenes gondolat rejlik Orbán Viktor javaslatában: az első a demokrácia arculcsapása, a szabadon választott önkormányzatok semmibe vétele, a második a Budapest-vidék ellentét újjáélesztése, a harmadik pedig, hogy még nagyobb államot akar létrehozni.

Horn Gábor kampányfőnök hozzátette, arra számít, hogy az esti négypárti vitában Orbán Viktor előáll a debreceni államtitkárság és a kiskunhalasi főosztály ötletével.