Combinók: ajtóhelyreigazítás

2006.08.02. 21:22
Kicsik az ablakok, de ezt a hatóságok írták elő. Nincs klíma, de nem is érne semmit. Az ajtók átszerelhetők, vagyis a Combinók hamarosan járni fognak - ez a BKV véleménye a nagykörúti villamosok újabb hibáiról. A Siemens közben megállapította: kisebb hiba van az ajtóknál, amelyekbe be kell építeni egy mechanikus egységet. Az első javított Combino csütörtök este kész lesz, de az, hogy mikor állhatnak újra forgalomba a frissen beszerzett villamosok, még nem derült ki.

A Combinók és a nagykörúti áramellátó-rendszer hibáiról tartottak szerdán sajtóbeszélgetést a BKV vezetői. Donáth Zoltán vezérigazgató-helyettes, és a Combinók üzemeltetéséért felelős Vágh Péter elmondta, hogy a tömegközlekedési vállalat nyilvántartása szerint 15-ször volt menetkimaradás az újonnan beszerzett villamosok hibái miatt.

Tehát újabb szám került nyilvánosságra, bár ez nincs ellentmondásban azzal, amit a Siemens mondott kedden. A Siemens szerint ugyanis 30 ajtóhiba történt és egy fékhiba az óriáshernyókon 14 nap alatt.

Ajtóhelyreigazítás

Persze a Siemens és a BKV statisztikái nem esnek egybe, mert a közlekedési vállalat csak a menetkimaradásokat tartja nyilván, a Siemens pedig azt is, hogy ha a vezetőnek egyszerűen hibát jelez a fedélzeti számítógép. (Ilyenkor az is előfordul, hogy maga a sofőr újraindítja a vezérlést, és már működik az ajtó, de ekkor is nyilvántartják a németek az üzemzavart.)

Vágh Péter egyébként bízik abban, hogy egy-két napon belül a Siemens újra átadja a jelenleg vizsgált és leállított szerelvényeket, és ismét közlekedhetnek a Combinók a körúton. Az ajtóknál szerinte az eddigi hat pont helyett hármat is elég lenne mozgatni, vagy legalábbis három helyre koncentrálni, így egyszerűbb lenne a vezérlés.

Közben a Siemens közleményben tudatta, hogy szerdán az általa visszahívott hat Combinót átvizsgálták. Az ajtóműködés hibáját kiderítették. Az előzetes feltételezés beigazolódott és csupán "kisebb beállítási probléma okozta az üzemzavart".

Csütörtök estére lesz kész az első javított Combino

Az ajtók kifogástalan működéséhez az alapbeállításon kell változtatni és a megbízhatóság növelése érdekében, kontrollként, egy új mechanikus egységet is beépítenek.

A régi Combinók ajtóhibái
Összesen 400 régi típusú Combino közlekedik világszerte. Eddig 6 országban járnak ilyen villamosok: Németországban, Svájcban, Lengyelországban, Hollandiában, Ausztráliában és Japánban. Ezeknél a járműveknél a budapesti ajtóhibával megegyező probléma nem fordult elő - válaszolta a Siemens az Index kérdésére. A villamosok hibaszázalékairól megtudtuk, hogy a "hagyományos" Combinók ajtajainak egytizedét 30 naponta be-, illetve utánállítani kell. A görgős kinyomó karok 12 százalékát 30 hetente cserélni kell. Ugyanakkor Budapesten megújított és acélszerkezetes Combino került forgalomba, és Lisszabonban most készítik elő ugyanennek a változatnak a bevezetését.

A javítások után az első Combino villamos csütörtök estére lesz üzemképes, majd a jármű a tesztpályára kerül. A szükséges és eredményes próbafutás után forgalomba állítható, és felajánlják a BKV-nak utasüzemre. "A hat Combino ismételt forgalomba állításának menetrendjéről az egyeztetések folyamatban vannak" - hangsúlyozza a Siemens.

A VEKE is mást tud, mint a BKV

A szerdai sajtóbeszélgetésen az Index munkatársa felvetette, hogy a VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület és a BKV adatai is eltérnek egymástól a felsővezetékek, illetve az áramellátási rendszer meghibásodásairól. Ezekben az esetekben a BKV azért tart nyilván kevesebb hibát, mert nem minden probléma okozott leállást a forgalomban. Az összes ilyen hiba a 15-20-as szám között mozog.

Lehet, hogy mégis lesz klíma?

A klímaberendezések esetleges beszerelését az Indexnek nyilatkozó BKV-sok nem zárták ki. Így elképzelhető, hogy jóllehet korábban a Fővárosi Közgyűlés is jóváhagyta a Combinók légkondi nélküli beszerzését, utólag mégis rászerelik az óriáshernyókra az 1,6 tonnás berendezéseket.

Ugyanakkor a BKV szerint a klímaberendezések csak nehezítenék a szerelvényeket, és például a megállókban nem működhetnének, mert akkora az áramfelvételük, hogy álló helyzetben kiégetnék egy ponton a vezetéket. Viszont a hűtési kapacitásuk sem biztos, továbbá szerelvényenként 50 millióba kerülnének.

Az erősebb légbefúvás szintén szóba került. Vágh Péter szerint azonban a klímának szerinte azért nincs sok jelentősége, mert a szerelvények egy percig mozognak két megálló között, ennyi idő alatt lehetetlen lehűteni a kocsik belsejét.

A VEKE szóvivője, Vitézy Dávid ugyanakkor szerdán este elmondta az Indexnek: az egyesület továbbra is azt javasolja, legyen légkondi a körúti villamosokon, mert a sokkal kisebb hetes buszokon, amelyek hasonlóan gyakran állnak meg, és relatíve még több ajtajuk van, sikeresen alkalmazzák a klímaberendezéseket, feltéve, hogy bekapcsolják azokat a sofőrök.

Miért kicsik az ablakok?

Donáth Zoltán mindehhez hozzátette, a Combinók ablakokait a hazai közlekedésfelügyelet előírásai miatt nem lehetett nagyobbra venni, miután balesetveszélyt okoznának a kihajoló emberek. A Combinók ugyanis szélesebbek a jelenlegi ipari csuklós villamosoknál, és az egymással szemben haladó járművek között lévő távolság mindössze 7 centi, az eddigi 27-tel szemben.

BKV: nem húztuk az időt a felsővezetékek átépítésekor

A BKV ugyanakkor cáfolta, hogy az utolsó pillanatokra hagyta volna a felsővezetékek szerelését. Szerintük 2002 óta készítették elő a nagykörúti áramellátási rendszer felújítását, és a tendereztetés 2005-re befejeződött.

Más kérdés, hogy az idei munkálatokon több olyan hiba történt, így például oszlopok ki- és megdőlése, illetve tartóelemek anyaghiba miatti törése, ami egy új rendszer beüzemeléséhez képest rendkívüli eseményeknek minősíthetők.

A BKV ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felsővezetékek cseréjéhez nem kellett vágányzárt elrendelni eredetileg, mert ehhez a munkához elég az éjszakai lezárás. Sőt, vágányzár esetén sem tudtak volna fényes nappal dolgozni, amikor egy sodrony behúzásához a körutat keresztben kellene lezárni. Az ilyen műveletekhez az éjszaka tökéletes időpont, csakhogy idén sok probléma torlódott össze.

A Combino-beszerzés története

Donáth Zoltán vezérigazgató-helyettes összefoglalta azt is, hogy miként történt a Combinók beszerzése. Szerinte 1997-ben vetődött fel először, hogy a Nagykörútra új villamosokat kéne vásárolni.

Akkor még csak hat szerelvényről lett volna szó, 1999-ben ez a szám már húszra nőtt, sőt később húsz további jármű vásárlását opcióként, lehetőségként fenntartotta magának a főváros. 2002 novemberében a Fővárosi Közgyűlés már egyszerre negyven villamost akart rendelni.

A műszaki specifikáció (a BKV igényeinek leírása) 2000-2001 folyamán készült el, majd 2000-ben megállapodtak a finanszírozásról az EIB-vel, az Európai Beruházási Bankkal.

Az EIB hitel alapján 2001-ben írták ki a pályázatot, amelyet a Siemens nyert meg. A német gyártóval 2003. április 23-án kötötték meg a szerződést, ám 2003 novemberében kipattant a nevezetes botrány: a Combinók Zürichben, illetve később Baselben is megrepedeztek.

A svájci problémák után a Siemens visszahívta szerelvényeit, és az addigi alumíniumszerkezeteket acéllal váltották fel. Budapestre már eleve acélszerkezetű járművek érkeztek.

Donáth Zoltán ennek kapcsán megjegyezte: bár a világon mindenütt a Siemensszel kapcsolták össze ezt a problémát, közben a többi gyártó is gyorsan áttervezte modelljeit, mert máshol is használtak alumíniumot, csak ezek a cégek a technológiaváltást nem tették közhírré.

Végül térjünk vissza a BKV-hoz: a cég így egy évet vesztett, de továbbra is ragaszkodott a Siemenshez, és közben kaptak 10 millió eurót kártérítésként. A BKV-nak végül az idén megérkezett Combinók beszerzése nem 149, hanem 136 millió eurójába került.