Mária
-6 °C
-2 °C

Megkezdődött a Corvin-lakások értékesítése

2006.05.03. 15:07
Szerdán megkezdték a józsefvárosi rehabilitációban megépülő, a Corvin és a Szigony utca térségben lévő lakások értékesítését. A Corvin Sétány első otthonaiba jövő év végén lehet majd beköltözni, ezek négyzetméterenként 300-500 ezer forintba kerülnek majd. A beruházó Futureal csoport egyedi hitelkonstrukciókat kínál, elvégzi a közterület-rehabilitációt és felújítja a meglévő házakat is.

Hétszáz méter hosszú és 36 méter széles sétányt alakít ki a Corvin-Szigony városrehabilitációs projektet megvalósító Futureal-csoport. Futó Péter, a csoport vezetője és fő tulajdonosa szerint ez azt jelenti, hogy egy Váci utcányi hosszú, Andrássy útnyi széles közterület lesz a gerince a József körút, az Üllői út, Szigony utca és Práter utca által határolt területen megvalósuló városrész-rehabilitációs programnak, amely kezdeteként 2003. októbere óta két ütemben mintegy háromszáz lakást ürítettek ki.

Négyszáz lakással kezdenek

A területen mintegy háromezer lakást épít majd a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Ingatlanforgalmazó Zrt., amely a csoport többi lakásfejlesztési programjával - így a Paskál lakóparkkal és a két La Siesta parkkal - is foglalkozik. Futó Gábor, a családi vállalkozásként működő Futureal társtulajdonosa és a Cordia vezérigazgatója elmondta: az első tömbök építése ősszel kezdődik, az elvi építési engedélyeket már megkapták. Az első házban 180, a másodikban több mint 200 lakás lesz, a két épületet várhatóan a jövő év végén vagy 2008 elején adják át.

Az otthonok négyzetméterenkénti ára 300 ezer és 500 ezer forint, méretük 30 és 120 négyzetméter között változik majd, tehát széles skálán, 9 és 60 millió forint között szóródnak az árak. Utóbbiak a nyolcadik-kilencedik emeleti, panorámás penthouse lakások lesznek. Az átlagos lakásnagyság az első tömbben 50, a másodikban 60 négyzetméter körül alakul, "arra számítunk, hogy egyre nagyobb lakásokra lesz igény, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne építsünk kisebbeket is" - mondta Futó. A vevőknek két bank egyedi hitelkonstrukciókat kínál, így akár önerő nélkül is megvásárolhatók lesznek a lakások.

"Nem az olcsóság, hanem a jó minőség a legfontosabb számunkra" - fogalmazott a fejlesztő, aki szerint a fővárosban éppen azért magas most az eladatlan lakások aránya, mert sok házat rosszul, silány minőségben építenek meg. Arra számít, hogy a túlkínálat miatt hamarosan differenciálódnak az árak, mert tarthatatlannak érzi, hogy mindenhol 300 ezer forintos négyzetméterenkénti árakon kínálják az új otthonokat.

Zöldterületek kutyaszar nélkül

A főváros legnagyobb városrehabilitációs programja és legjelentősebb otthonteremtési beruházását végző fejlesztők 18 milliárd forintot költenek közprogramokra, így iskolák és a metrómegállók rekonstrukciójára, a meglévő közterületek megújítására és az új sétány kialakítására. A térségben a parkolás sem jelent majd gondot Futóék ígérete szerint, ugyanis az épületek alatt 1-3 szintet szentelnek majd a parkolóknak, így nemcsak a majdani lakástulajdonosok vásárolhatnak kedvükre parkolóhelyet, hanem vendégeik biztonságos és nem a közterületet foglaló parkolása is megoldott lehet.

A közterületek fejlesztését a Futureal azért tartja fontosnak, mert állításuk szerint ők igazi otthont akarnak teremteni, amihez nem elég a lakásnak kell jó minőségűnek és színvonalúnak lennie, hanem a környezetnek is olyannak kell lennie, hogy az emberek szeressenek ott élni. A zöldterületek és a kutyapiszok-mentes utcák erre jelenthetnek garanciát Futóék szerint. A komfortot szolgálja mintegy száz üzlet, szolgálató és vendéglátó létesítmény kialakítása és a meglévő épületek felújítása is.

A Corvin-projekthez tartozik majd egy tudásközpont kialakítása is. A terület a külső szélén határos a SOTE-val, a Pázmány egyetem IT-karával, "így ez a környék ideális hely biológiai, informatikai, medicinában használható k+f célú kutatásoknak" - mondta Futó Péter. Az egyetemek közelsége a befektetési célú lakásvásárlók is kedvező lehet, hiszen a felsőoktatás közelsége jelentős mennyiségű lakásbérlőt jelenthet; a Cordiánál tervezik is, hogy a lakást befektetésként vásárlóknak segítik majd a bérbeadást is.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!