Szúnyogokról tárgyalt Demszky

2006.04.24. 17:14
A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén a szúnyogirtásról és néhány kerékpárút kiépítéséről és az Erzsébeti téri gödörről tárgyalt.

Az Orbán-kormány idején a Nemzeti Színház nem az Erzsébet térre került, ahová korábban tervezték, hanem a dél-pesti Duna-partra. Az Erzsébet téren kiásott "Gödör" azóta is furcsa mementó a város közepén.

Hogy mire kéne használni, arról már rég egyetértés van a kultusztárca és a főváros között: mindketten a a Petőfi Csarnok igazgatóságának adták volna kezelésbe a létesítményt. Az Erzsébet téren kialakított koncertterembe a jövőben is kulturális programokat terveznek - tudtuk meg a Főpolgármesteri Hivataltól.

Visszakapták a Gödröt

Újdonság viszont, hogy a főváros végre visszakapta az építmény kezelési jogát, így most már tényleg átkerülhet a PeCsa, vagyis egy fővárosi intézmény irányítása alá a koncerthelyiség.

A Főpolgármesteri Kabinet tárgyalt arról, hogy az eddigi kizárólagos szerződés helyett megpályáztatják a szúnyogirtást Budapesten. Eddig az ÁNTSZ végezte ezt a feladatot, most viszont közbeszerzés írnak ki.

Az irtás egyébként csak az úgynevezett csípő szúnyogokra vonatkozik, és körülbelül harmincmillió forint egy évre. Idén a rendkívüli árvíz miatt a főváros vizsgálatra kérte fel a szakembereket, nem kell-e a szokásosnál többet, illetve jobban irtani a szúnyogokat Budapesten.

Kerékpárút északra

Szintén tárgyalt arról a kabinet, hogy új kerékpárutakat építenének Újpesten, illetve a város északi részén. Ez az Eurovelo bicikliút-hálózathoz kapcsolódó fejlesztés lenne, ezért kormányzati forrásokra pályázik az önkormányzat. Összesen 50+4 millió forintot kérnek erre a célra, illetve egy másik újpesti fejlesztésre.

Az új kerékpárút, ha megvalósul, összeköttetést teremt majd Dunakeszi és Szob felé, pontosabban az itteni bicikliút pesti bevezető szakaszát jelentené.