Péntektől karácsonyi fénybe borul a főváros

2006.11.29. 16:41
Egy hónapon keresztül díszkivilágítást kap a főváros. 10 kilométer hosszú fényfüzér 100 millió forintért. Mindjárt itt a fenyőünnep.

Az október 23-i zavargások után annyira megrongálódott a Városháza park, hogy három nappal később a főváros lezárta és építési területté nyilvánította. Az elkerített sziget keddig szürkén és megközelíthetetlenül árválkodott Budapest közepén, azóta viszont a fákat karácsonyi fényekkel díszítették fel.


Fényterápia

Egyelőre még nem született döntés, hogy mikor szerelik le a kordonokat a tér körül, mondta az Indexnek Czuk Dorottya, városházi sajtófőnök. Azt ugyanakkor kifejtette, hogy nemcsak a Városháza parkban kerítés mögött álldogáló fák, de Budapest számos fája kapott karácsonyi díszeket.

A főváros 10 kilométernyi díszfüzért rakott ki Budapest fáira. Fényfüzérek, fényfüggönyök lesznek láthatók pénteken délután négy órától az Andrássy úton, a Nagymező utcában, az Oktogonon, a Clark Ádám téren. Hiába a takarékos égők azonban, az egy hónapos díszvilágítás 100 millió forintba kerül.


Komerciális mennyország

Nem csupán a főváros, de több helyen a kerületek, illetve a bevásárlóközpontok, irodaházak is karácsonyi fényekkel díszitették fel épületeiket.