Demszky cáfolja a politikai alkut

2004.09.29. 12:40
Demszky Gábor főpolgármester tagadja, hogy politikai alku eredménye, hogy Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök felmentette hivatalából a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjét. A Fidesz azt hangoztatja, hogy Felkait azért menesztették, mert a bírósághoz akart fordulni Demszky "álláshalmozásai miatt". Az SZDSZ fővárosi vezetője felháborodott és perelni akar.
A posztjáról felmentett fővárosi közigazgatási hivatalvezető jó szakember ugyan, "a miniszterelnöknek azonban jogában áll megválasztani azt, hogy kikkel kíván együttdolgozni" - jelentette ki szerdán Demszky Gábor Felkai leváltásával kapcsolatban. A főpolgármester hozzátette, "a következő napokban személyi döntések sora várható". Demszky kijelentette: cáfolja azokat a "sanda feltételezéseket", miszerint Felkai László hivatalvezető felmentése és az ellene indított összeférhetetlenségi eljárás között bármilyen összefüggés lenne.

A felmentés miatt vitába keveredett Bőhm András budapesti szabad demokrata és Kupper András fideszes frakcióvezető is. Az SZDSZ-es Bőhm zokon vette, hogy Kupper András - őt külön is megemlítve - a felmetéssel kapcsolatban azt állította, az SZDSZ "politikai alkut" kötött Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnökkel.

"Politikai alku"

Az alku lényege a fővárosi Fidesz szerint, hogy Gyurcsány meneszti Felkai Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, mert megállapodott az SZDSZ-szel, hogy Demszky Gábor európai parlamenti képviselői munkáját és főpolgármesteri tisztségét összeférhetőnek megállapító közgyűlési határozatot megvétózó közigazgatási hivatalvezető elbocsátásáért cserébe az SZDSZ garantálja, hogy képviselőik szerdán este megszavazzák Gyurcsányt miniszterelnöknek. Bőhm András ezt összeesküvés-elméletnek nevezte, és kilátásba helyezte, büntetőjogi és polgári jogi eljárást kezdeményez csütörtökön Kupper Andrással szemben, ha addig nem vonja vissza "a személyét érintő negatív kijelentéseit".

Felkai Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, a Pest és a Hajdú megye hivatalvezetőivel együtt hétfőn menesztette Gyurcsány a belügyminiszter javasatára. A Fidesz szerint Felkainak azért kellett távoznia, mert szándékában állt bírósághoz fordulni Demszky Gábor "álláshalmozása" miatt. Demszky "álláshalmozása" ügyében egyedül Felkai, illetve most már utódja, Forgács Imre fordulhat jogorvoslatért a bírósághoz.

Régi kapcsolat

Kupper András szóvivőjén keresztül az Indexet arról tájékoztatta, hogy "feltételezés szintjén állításait fenntartja". Szerdán Demszky Gábor is sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol annyit mondott, "sanda feltételezéseknek" tartja és cáfolja, hogy Felkait miatta kellett volna elbocsátani. További információkat azonban nem közölt, mert más elfoglaltságára hivatkozva Demszky berekesztette sajtótájékoztatót.