Árpád
-1 °C
9 °C

A főváros megsarcolná a telefonfülke-plakátokat

2006.01.12. 12:31
Háromszázmilliós plakátpénzt követel a főváros a telefonfülke-reklámok üzemeltetőjétől - tudta meg az InfoRádió. A cég ugyanis egy jogvita miatt nem fizetett tavaly egy forint közterület-használati díjat sem, bár erre ősztől önkormányzati rendelet kötelezi. Ha a társaság továbbra sem fizet, lebonthatják hirdetéseit, ami a választási kampány előtt érdekes helyzetet eredményezhet.

Hamarosan tárgyalja a fővárosi önkormányzat szakbizottsága azt az előterjesztést, amely szerint mintegy 500 telefonfülke-reklám után körülbelül 300 millió forint közterület-használati díjjal tartozik a fővárosnak a Mediacontact nevű cég. A cég olyan plakátokat helyez ki, amelyeket a telefonfülkék üvegfelületére ragasztanak, illetve alkalmaz úgynevezett kreatív forgó, másnéven rollup hirdetéseket is.

Bírság vagy bíróság?

Endrédy István, a bizottság elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a kiszámlázandó összeg lehet valamivel több vagy kevesebb is, attól függően, hogy a testület a bírság vagy az engedmény mellett dönt. A politikus hozzátette: az anyagot a hivatal úgy készítette elő, hogy eleve számoltak azzal, hogy a reklámcég bírósághoz fordul fizetés helyett. Endrédy István közölte azt is, hogy a lehetőségek között van az is, hogy a nem fizető cég reklámjait lebontják.

A Mediacontact-ot nem először fenyegeti a bontás veszélye. 2004 júliusában a fővárosi közterület-felügyelet felszólította a céget, hogy bontsa le a hirdetéseket, mert nem fizet közterület-használati díjat. A Mediacontact azzal védekezett, hogy a reklámhelyekért a Matávnak fizet, és a törvény szerint telefonfülkék után amúgy sem kell közterület-használati díjat fizetni.

Az érvelés hatalmas vitát váltott ki először a városképvédelmi és várostervezési bizottságban, majd a fővárosi közgyűlésben. Számos bizottsági döntés és közgyűlési elnapolás után 2005 elején a fővárosi önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy a Mediacontact ingyenesen használja a fülkéket, ám hamarosan visszavonta döntését.

Kieső felületek a kampányban

Időközben a politikai vita két fideszes bizottsági elnököt is elsodort a helyéről: Juharos Róbertnek a jogi, Sasvári Szilárdnak a városképvédelmi és várostervezési bizottság éléről kellett távoznia saját frakciójuk felszólítására, mert az ingyenes változatot támogatták. A közgyűlés végül 2005 őszén a díj teljes megfizettetése mellett határozott, azóta is ez a döntés hatályos.

Az InfoRádiónak hosszas és kitartó próbálkozás után sem sikerült elérni a Mediacontact egyetlenegy vezetőjét vagy munkatársát sem, ezért nem tudni, hogy a cég kifizeti-e a követelt összeget vagy sem. A főpolgármesteri hivatal részéről az utóbbit valószínűsítik, és felkészültek az esetleges perre.

Ebben az esetben a Mediacontact illegális közterület-használóvá válik, és plakátjait lebonthatják. Tekintve, hogy a választási kampány hamarosan elkezdődik – egyes vélemények szerint már tart –, ez számos problémát idézhet elő a reklámfelületre igényt tartó pártok miatt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.