Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Vesztegzár a lipótvárosi mélygarázsban

2005.04.08. 13:36
Se ki, se be nem tudnak parkolni az autósok csütörtök délután óta az ötödik kerületben a Szent István téri mélygarázsban. A számítógépes rendszer összeomlása miatt körülbelül kétszáz kocsi esett a több emeletes mélység fogságába. A cég az anyagi károk és a prezstizsveszteség miatt bepereli a rendszert szállító német céget.

Lefagyott a Bazilikánál lévő mélygarázs számítógépes rendszere csütörtökön, és körülbelül kétszáz autó a mélyben rekedt, erősítette meg pénteken az Index értesülését Konkoly Iván, a Mélygarázs kft. ügyvezető igazgatója. Az egy éve üzemelő, ötszintes, felszín alatti garázsban eddig még nem volt ilyen súlyos műszaki leállás. A folyamatosan nyitva tartó speciális garázsba nem az autó vezetője parkol be, hanem egy három liftből álló rendszer osztja el a kocsikat a földalatti emeleteken kiépített polcokra. Az autó gazdája a kapott zseton ellenében válthatja ki autóját. A német eredetű, több százmillió forintos rendszer csütörtökön kora délután mondta fel a szolgálatot, a garázs azóta nem fogad parkolni szándékozó autósokat.

Oda a jó hírnév


Nem lehet behajtani (Fotó: Nagy Attila)

Az egyik lift pont a középső - harmadik - szintnél ragadt be, így az alsó két emeleten lévő autók "csapdába estek". A megmaradt két lifttel a felszínhez legközelebbi két szintről gond nélkül ki tudták parkolni a kocsikat kézi vezérléssel még csütörtökön, a négyes és ötös szintekről azonban már órákig tartott ugyanez a művelet. A hármas szinten azonban sehogy sem tudták mozgatni a kocsikat, így pénteken még körülbelül ötven autót nem tudtak tulajdonosaik elvinni. Az ügyvezető szerint péntek délutánra ezeket is vissza tudják adni, a lassúság oka, hogy kézi vezérléssel tízszer annyi ideig (mintegy húsz percig) tart egy-egy autó felszínre hozatala.

A kínos üzemzavar rendkívül kellemetlenül érinti a Mélygarázs Kft.-t, a mélygarázs ugyanis még veszteséges, és csak a napokban lépték át az ötven százalékos telítettséget. "Mostanra értük el azt, hogy kezdték megismerni az emberek ezt az utcai parkolásnál olcsóbb lehetőséget, kezdett töltődni a garázs, és most a jó hírünktől kezdve minden odavan" - mondja Konkoly Iván, aki jogi lépéseket tervez a számítógépes rendszert szállító német cég ellen. "A tulajdonos önkormányzat kártalanításán túl a jó hírnevünk megtépázódása miatt is perelni fogjuk őket" - tette hozzá az ügyvezető, akinek becslései szerint a konkrét kár több millió forint, de ennél jóval többre rúg majd a nagy nehezen beinduló üzletmenet összeomlásából eredő kár.

Fizetik a taxit


Belvárosi mélygarázs (Fotó: Nagy Attila)

Az ügyben érintett autósokat egyébként az összes lehető eszközzel igyekeztek kisegíteni, taxit hívtak akinek kellett, taxicsekket adtak, két vidéki autósnak fizették a felmerült szállodaköltséget, és a diszpécserszolgálat folyamatosan tájékoztatta a helyzetről a kocsijukat visszakapni akarókat.

A helyszínen járva nincs különösebb jele a fennakadásnak, a parkolóba azonban lehajtani nem lehet, és óránként két-három autót tudnak visszadni a többnyire megértőnek tűnő tulajdonosoknak. A rend feltehetőleg a hétvégn áll helyre, ekkor cseréltetik le a komplett rendszert a német kivitelezővel, mondja Konkoly.

Az egyik autós, aki gyakran parkol a Bazilikánál és végül dél körül kapta vissza járművét, kérdésünkre elmondta, hogy a cég korrektül kifizette a taxiköltségeit, de ezen túl még legalább százezer forintos kára volt abból, hogy kénytelen volt nélkülözni a munkaeszköznek tekinthető autóját, nem is beszélve az utánjárás miatt veszendőbe ment munkaórákról.

Eladó a mélygarázs
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros Önkormányzata kétfordulós, nyílt nemzetközi pályázat keretében értékesíteni akarja az üzemeltetés jogát, valamint a Mélygarázs Kft-ben meglévő 49%-os tulajdoni hányadot megtestesítő üzletrészét. A Szent István tér alatti garázs beruházója maga az V. kerületi önkormányzat, egész pontosan az önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló Szent István téri Mélygarázs Kft. volt. A fővárosban egyedülálló, automata rendszerű, környezetbarát földalatti parkolót olyan hozzáértő cégnek szánják, aminek van gyakorlata ezen a területen, és képes nyereségessé tenni a létesítményt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!