Judit
3 °C
6 °C

Megnyílhat Óbudán a gázgyár

2005.12.20. 11:07
Mivel a főváros nem nyerte el az Európa kulturális fővárosa címet, saját erőből fogja rendezni az Óbudai Gázgyár területét.

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén elfogadta az Óbudai Gázgyár fejlesztéséről, rehabilitációjáról szóló javaslatot. A testület túlnyomó többséggel, részben az ellenzéki Fidesz támogatásával hagyta jóvá a határozatot. Mint ismeretes, a gázgyári rekonstrukció már szerepelt abban a programban, amelyet Budapest nyújtott be a magyar kormánynak, az Európa kulturális fővárosa címre pályázva. A pályázaton azonban nem Budapest, hanem Pécs nyert, így a főváros saját erőből valósítja meg a fejlesztési programot..

A döntésről Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az Indexnek elmondta, hogy a közgyűlés egyetértett a területre vonatkozó fejlesztési koncepcióval. Eszerint múzeum létesülhet a III. kerületi ingatlanegyüttesen, régészeti feltárásokat végezhetnek, kerékpárút létesülhet, a Duna-partot is rendezik, és nem mellesleg elvégzik a környezeti kármentesítést a korábbi ipartevékenység nyomán.

Rehabilitációs alap

Ikvai-Szabó tájékoztatott arról is, hogy a közgyűlés elvi döntést hozott a Budapest Fejlesztési és Rehabilitációs Társaság (BFRT) létrehozásáról. A részletekről a testület várhatóan januári ülésén dönt majd, de már most lehet tudni, hogy 310 millió forintos alaptőkével alakul meg ez a szervezet, amely a főpolgármester-helyettes szerint a jövőben más rehabilitációkban is részt vehetne, de első feladata az Óbudai Gázgyár területének rendezése lesz.

A 310 milliós alaptőke abból származik, hogy a főváros eladott egy "nadrágszíjparcellát" a gázgyár mellett a Graphisoftnak, amely itt a Technopolis projekt keretében más cégek számára teszi lehetővé technológiai központ, európai fejlesztési centrum létesítését. Ikvai-Szabó információi szerint két cég is jelentkezett már e területre, de alighanem maga a Graphisoft is terjeszkedni fog az ingatlanon.

Nyitás 2006-ban

A főpolgármester-helyettes elmondta, 2006-ban a tervek szerint megnyitják a nagyközönség előtt a gázgyár területét, ahol rekreációs lehetőségek és később kulturális funkciók is helyet kaphatnak. Elkezdődik a kerékpárút terveztetése is, miután most elvi döntést hozott a közgyűlés. Ikvai-Szabó hozzátette, a terület megnyitása a jövő év végére várható, miután a műemléki hivatallal is egyeztetnie kell a fővárosnak.

A városvezető hangsúlyozta: a mostani koncepció tartalmazza azt a kitételt is, hogy minden, a terület hasznosításából származó bevételt a rehabilitációra kell visszaforgatni.