A Richter nem szeretne taxiállomást a Gyömrői úton

2004.11.23. 13:35
Talpalatnyi zöldterületét félti a Richter Gyógyszergyár. A kőbányai cég még júliusban füvesítette a Gyömrői út több száz méteres szakaszát, ebből szakítottak most ki egy húsz méteres részt, ahol taxidrosztot akarnak építeni. A Richter szerint negedély nélkül láttak hozzá a munkához. A fővárosi tulajdonban lévő cég vezetője viszont nevetségesnek tartja a gyógyszergyártó vádaskodását.
Júliusban parkosította a kőbányai Gyömrői út egy több száz méteres szakaszát a Richter Gedeon Gyógyszergyártó Rt. A cég a rendkívül csúnya környezeten akart az ötmilliós beruházással javítani, ismerteti az előzményeket Beke Zsuzsa, a Richter PR-főnöke. A járdának egy két és fél méter széles szakaszán korábban is fű volt, de elhanyagolva.

#alt#
Tekintse meg képeinket!
A júliusban kezdett munka során automata öntőző rendszert építettek a földbe és éppen a fásítást kezdték volna, amikor múlt héten megjelentek a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltetető és Szolgáltató Kht. megbízottai, azaz a Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai és egy húsz méter hosszú szakaszon feltúrták a földet.

"A durva lépés ellen tiltakozik a cégvezetés, az üzemi tanács és a szakszervezet is" - mondta az Indexnek Godó László, a Richter műszaki vezérigazgató-helyettese, aki elmondta, egy tiltakozó táblát helyeztek el a tervezett droszt mellett, amelyben nehezményezik, hogy megkérdezésük nélkül akarnak drosztot építeni.

A vezérigazgató-helyettes attól is tart, hogy az eddig rendezett, füvesített terület helyén esetleg jóval rendezetlenebb helyzet keletkezik például a taxisok szemetelése miatt. Godó László azt mondta, tudomása szerint mindenféle engedély nélkül jelentek meg az építőmunkások és lerombolták az általuk engedéllyel parkosított zöldszigetet.

#alt#
Klikk a képre!
Héray László, a Taxiállomásokat Üzemeltető Kht. ügyvezetője viszont nevetségesnek minősítette a gyógyszeróriás vádjait. "El tudja képzelni, hogy egy fővárosi tulajdonú cég engedély nélkül építkezzen" - tette fel a kérdést Héray ismertetve, hogy milyen hosszadalmas folyamat után építenek drosztot. A szakember állítása szerint maguk a taxisok kérték a taxiállomás kijelölését. A kivitelezést pedig hatósági bejárások és négy különféle engedély beszerzése előzte meg.

Az ügyvezető igazgató arra nem tudott választ adni, hogyan engedélyezhették a parkosítást, ha más tervük volt a területtel, ugyanakkor leszögezte, a fővárosi önkormányzat azt csinál saját területével, amit akar. Héray szerint ugyanis a Gyömrői út fővárosi tulajdonban lévő közterület.