Natália
-3 °C
7 °C

Ingyenszendvics újságíróknak a hajléktalanszállón

2005.11.22. 15:57
Kilakoltatási moratórium és extra férőhelybővítés - e két intézkedéssel készül a főváros a hajléktalanok segítésére az idei télen.

Kint hóesés, szél, bent pedig émelygés: állófogadás ételeit majszolják az újságírók a Kocsis utcai hajléktalanszállóban, amikor belépünk az előcsarnokba. Az idén felújított épületben sajátos szag terjeng, de nem ezért ment el az étvágy, hanem mert a procc ingyenkaját még rutinos svédasztalrajongóként sem szívesen ettük volna el a fedél nélküliek elől. Érdekes, hogy a fővárosi sajtótájékoztatókon ritkán adnak valami ehetőt az újságíróknak, itt és most mégis valakinek ez az ötlete támadt.

A zord idő beálltával megrohanták az ideiglenes szállókat, melegedőket, éjszakai menedékeket a hajléktalanok, kezdi beszédét Demszky Gábor főpolgármester, aki 15 éves fennállását ünnepli most (is). Demszky szerint a főváros felkészült a télre, és kilakoltatási moratóriumot hirdetett, amit a kerületek nagyjából be is tartanak. Ez azt jelenti, hogy csak az önkényes lakásfoglalók esetében alkalmaznak kényszerintézkedéseket. Erre egyébként a fővárosnak nincs ráhatása, Demszky nem ért egyet még az ilyen lakók eltávolításával sem télvíz idején.

A hajléktalanok ellátásában Budapest országos szerepet vállalt az elmúlt másfél évtizedben. A főváros több milliárd forintot költött erre a problémára, míg az állam pár száz milliót, a civil szervezetek pedig szintén több milliárdot.

Hiányzik az országos program

A főváros nem tud mit kezdeni azonban a hajléktalansággal általában. Nincs országos szociális bérlakás-program, mondta Demszky, nem épül elegendő számú, ilyen típusú lakás, így a probléma az önkormányzatokra hárul. Az állam "be nem avatkozásán" kívül az sem egyszerűsíti a dolgokat, hogy alkotmányos jog a közterületen tartózkodni. Ez egyébként minden európai államban így van, de Magyarországon például a lakcímbejelentő lapok tájékoztatóin külön fel is szólítják a hajléktalanokat arra, hogy "lakhelyükként" azt a kerületet nevezzék meg (például Budapesten), ahol a legtöbbet tartózkodnak, magyarázta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.

Szolnoki Andrea, a másik főpolgármester-helyettes az Indexnek elmondta, hogy összesen 14 milliárdot költ a főváros szociális ügyekre, ehhez még 3,6 milliárd forintnyi beruházás járul hozzá e szférában.

A mostani téli időszakra újabb 314 férőhelyet nyitnak meg az utcára szorultak számára. Az önkormányzattal szerződött civil szervezetek 498-at, így a 25 nappali melegedős férőhellyel együtt télen az alapellátáshoz képest 837 emberrel több jut menedékhez most télen.

450 férőhelyen a téli időszakban plusz egy étkezést adnak az éjjeli menedékhelyeken, öt hónapon keresztül. 198 hajléktalannak a támogatja az önkormányzat a lakhatását. Rendkívüli időjárási helyzetben a főváros elrendeli, hogy a Kocsis utcában 45 újabb férőhelyen fogadják a menedéket keresőket.

A budapesti hajléktalan-ellátás számokban
A főváros jelenleg 1660 hajléktalanról gondoskodik, 240 fős nappali melegedőt tart fenn, és további több ezer férőhely áll rendelkezésre a civil és egyházi szervezeteknél is. Csak idén mintegy 800 millió forintot osztanak szét hajléktalanokat ellátó és más szociális gondoskodást nyújtó szervezetek között. 15 év alatt a főváros 183 százalékkal növelte hajléktalanokat fogadó hálózatát. A Dózsa György úti telephelyen 476 ember kaphat szállást, míg a Kocsis utcában 350-en lakhatnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.