Három napig bonthatják még a Hild-házat

2006.03.07. 17:04
A XIII. kerületi önkormányzat hétfői határozatában 72 órát adott a Király utca 40-ben végzett veszély-elhárítási munkák befejezésére. Az ÓVÁS Egyesület szerint a házat túlbontják, a további munkálatok lehetetlenné tehetik megmentését. A civil szervezet nyílt levélben fordult Varga Kálmánhoz.

Újabb határozatott hozott a XIII. kerületi önkormányzat a Király utca 40. számú ház sorsáról, a február 24-i határozatát megerősítve 72 órában szabta meg a veszély-elhárítási munkák befejezését. „A további bontási munkák végzése 72 óra eltelte után tilos! Nem megengedett más munkafolyamat addig, amíg a bontási engedély kiadására kijelölt hatóság – VII. kerületi jegyző másként nem rendelkezik” – olvasható a határozatban.

Veszély-elhárítás vagy túlbontás

Az építésügyi osztály indoklásából kiderül, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) az épületet megtekintette, a helyszínen tapasztaltakat hivatalosan nem kommentálta. A hivatal elnöke, Varga Kálmán személyesen is egyeztetett a XIII. kerület jegyzőjével, aki szerint törvényes keretek közt bontanak, ezért a felelősséget is hajlandó volt vállalni, mondta el Varga az Indexnek. Hozzátette, hogy a KÖH hamarosan megfogalmazza álláspontját az új határozattal kapcsolatban.


Az ÓVÁS képei a bontásról

A határozat indoklása kitér arra is, hogy „az épületbontás és a veszély-elhárítás külső szemlélő számára azonos tartalmú látszólag”. Az önkormányzat az épület eddig elbontott 20 százalékán túl további 10 százalék bontását engedélyezi.

Az ÓVÁS Egyesület hétfőn nyílt levélben fordult Varga Kálmánhoz, szerintük ugyanis épületbontásról van szó. Múlt heti sajtótájékoztatójukon fényképekkel is alátámasztották álláspontjukat.

„Azt várjuk Öntől, hogy érvényesítse az építési törvényből fakadó jogkörét, amely szerint az épület bontásához életveszélyes állapotra történő hivatkozás esetén is hivatala hozzájárulására van szükség, és - előzetes nyilatkozatainak megfelelően - az épület bontásához hozzájárulást ezen hivatkozás esetén se adjon” – áll a levélben.

Civilek a gáton

A negyed eredeti építészeti jellegének megőrzéséért küzdő ÓVÁS Egyesület tagjai körülbelül egy hónapja hallottak először arról, hogy az 1844-ben, Hild József tervei alapján épült klasszicista házat le akarják bontani. Az egyesület a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez fordult, hogy vizsgálják felül a Hild-házra kiadott bontási engedélyt. Álláspontjuk szerint a VII. kerületi önkormányzat jogellenes lépést tett, amikor a műemléki környezetnek minősülő ház lebontásának terveiről nem tájékoztatta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH). Hunvald György, VII. kerületi polgármester keddi sajtótájékoztatóján elismerte, hogy 2004-ben a műszaki osztály ezzel hibát követett el.

A ház sorsát szárnyai alá vette Bozóki András kulturális miniszter és Demszky Gábor főpolgármester is. Az ügyészség február közepén megóvta az önkormányzat döntését, végül hivatalosan is leállították a bontási munkálatokat.