Ambrus
-7 °C
3 °C

Kármentesítő földcsere Budafokon

MTI
2004.04.07. 15:53
Az év második felében megkezdődik Budafokon az egykori Metallochemia-gyártelep erősen szennyezett földterületének kármentesítése - közölte Lendvai Ildikó, a városrész országgyűlési képviselője a kerületi önkormányzat környezetvédelmi bizottságának szerdai ülésén. A kormány a múlt hónapban 12 milliárd forintot biztosított a 2008-ig tartó kármentesítésre, amelyhez kapcsolódva 2006 végéig megépülhet az M6-os autópálya fővárosi szakasza is.

Az állam rövidesen megszerzi az érintett terület tulajdonjogát, s ez garanciát jelent a lakosságnak arra, hogy megvalósul az életminőséget javító kármentesítés. Petki Gusztáv, a Nemzeti Autópálya Rt. irodavezetője elmondta, hogy a gyártelep erősen szennyezett földjének egy részét beépítik majd az autópályához szükséges töltésbe, a többit pedig egy szarkofágba temetik, így akadályozva meg a talaj további szennyezését.

A kormány március 10-én döntött úgy, hogy a főváros XXII. kerületében található volt Metallochemia gyártelep területén, ahol az M6-os autópálya az M0-ás és az Érdi tető közötti szakaszának nyomvonala halad keresztül, úgynevezett barnamezős beruházás kezdődik. A beruházás költségigénye 2004 és 2008 között 12 milliárd forint. A Metallochemia gyártelepen 1910 óta folyt kohászati tevékenység, a környezetbe ez idő alatt sok nehézfém került. A gyárat közel 15 éve leállították, az ólomszennyezés rehabilitációjára, a környezet kármentesítésére tervek készültek, melyeket 2002-ben az illetékes hatóságok elfogadtak.