Vilma
-7 °C
4 °C

A MÁV is fizet a Bécsi út miatt?

InfoRádió
2004.04.16. 11:19
Már csak a pontos kárérték megállapítására vár a Bécsi úti útomlás kártérítési perének keresetlevele, amely jövő héten benyújtásra kész lesz - értesült városházi forrásokból az InfoRádió. A szakértői jelentések szerint az ideiglenes helyreállítási költség 43 millió forintot tett ki. Ám ehhez a szakértők még hozzátették a töltés kiszáradása után kezdődő végleges helyreállítás költségét is. A két összeg együttesen eléri, vagy meghaladhatja a 100 millió forintot.

A keresetet a főváros arra a szakértői jelentésre alapozta, amely szerint az út beomlásának két felelőse van. Az egyik a szomszédos telek gazdája, aki olyan átalakításokat és földmunkákat végzett, amelynek következtében a töltés megcsúszott és eltört az alatta húzódó vízcső. A másik pedig a Vízművek, mert nem tett meg mindent a vízcsőtörés elhárításakor.

A perben várhatóan érintett lesz MÁV Rt. is, amely cég a földhivatali nyilvántartás szerint jelenleg tulajdonosa az átalakított ingatlannak. A telek tulajdonosa ugyanis elvileg a SIN Bt. lenne, amely korábban megvásárolta a területet a MÁV-tól. A városháza jogászai azonban kiderítették, hogy a földhivatal elutasította a bt ingatlanbejegyzési kérelmét, így a tulajdonjog még mindig a MÁV-é.

Mint arról az InfoRádió korábban beszámolt, idén február 24-én eltört egy 150 milliméteres vízcső a Bécsi út külső részén, a kiömlő víz pedig alámosta az utat, amely megrogyott. Az érintett útszakaszt életveszély miatt 10 napig lezárták a forgalom elől, ami hatalmas torlódásokat okozott Észak-Budán. Az utat március 6-án állították helyre.