Csak 2009-re készül el a négyes metró

Világgazdaság
2004.07.06. 09:53
A Medgyessy-kormány és a főváros 2002-es megállapodása után úgy tűnt, a 4-es metró első szakasza (tíz állomással) 2008-ra elkészülhet. Mára biztossá vált, a beruházást már nem lehet befejezni akkorra, a létesítmény várhatóan 2009 második felében állhat üzembe, mondta Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője. Ha a fővárosi közgyűlés augusztus elején jóváhagyja az engedélyokiratot, akkor legkésőbb szeptember elején kiírják az első nagy, kétfordulós nemzetközi pályázatot az alagút fúrására. A nyertessel a szerződést legkorábban jövő tavasszal tudják megkötni. A metró első, Kelenföldi és Keleti pályaudvar közötti szakaszának munkálataira mintegy 15 tendert írnak ki.

A 4-es metró második, Baross térig tartó szakaszának tervezési és előkészítő munkálataira újabb pályázatokat írnak majd ki. A DBR azt tartja a legszerencsésebbnek, ha folyamatosan megy az építkezés, de a metró első szakaszán 2009-ben üzembe állnának a szerelvények. A újabb négyállomásos szakasz megépítéséhez ugyanis még egy-másfél év kell.