Fogynak a nyilvános illemhelyek Budapesten

MTI
2004.09.21. 17:47
Budapesten egyre csökken a nyilvános illemhelyek száma - állapította meg kedd délutáni ülésén a fővárosi önkormányzat szakbizottsága. Somlyódy Csaba, a szakbizottság MSZP-s elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat illemhelyeket üzemeltető cége (IL-NET Kht.) félévi beszámolójának elfogadásakor kiderült, technikai okok miatt több létesítményt be kellett zárni.

Az elnök közölte, hogy a társaság az önkormányzattól kapott 30 millió forintos félévi támogatásból csak egy illemhelyet, a Nagyvárad térit tudja szeptemberre felújítani.

Somlyódy Csaba a jelenlegi helyzet javulását attól reméli, ha az elbírálás alatt lévő fővárosi utcabútortender keretében tervbe vett 30 nyilvános illemhely megépül. A cég beszámolójában egyebek közt az áll, hogy a szolgáltatással kapcsolatban lakossági panasz nem volt, az ÁNTSZ pedig nem tett észrevételt.