2005 a közlekedésfejlesztés éve lesz Budapesten

MTI
2004.12.10. 15:53
A szocialista képviselők sikeresen lobbiztak a fővárosért, ez a jövő év a közlekedésfejlesztés időszaka lesz Budapesten - hangsúlyozta fővárosi MSZP-frakció két vezetője pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatón. A jövő év a közlekedésfejlesztés időszaka lesz Budapesten, jelentős állami támogatás segíti majd az utak felújítását, a BKV működését, de még a földutak aszfaltozását is - mutatott rá Pál Tibor, az MSZP-frakció fővárosi csoportjának vezetője. Gy. Németh Erzsébet MSZP-frakcióvezető tájékoztatása szerint az országosan 15 milliárd forintra emelt állami tömegközlekedési normatíva, az ugyancsak 15 milliárd forintos állami garancia a BKV hitelfelvételéhez és a 10 milliárd forintos útjavítás támogatási keretből a fővárosra jutó 6,5 milliárd forint segítségével jelentősen javíthatják a közlekedés színvonalát.