Létrejön a Budapesti Közlekedési Szövetség

MTI
2004.12.13. 18:21
A fővárosi önkormányzat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal egyetértésben létrehozza a Budapesti Közlekedési Szövetséget (BKSZ), közölte Demszky Gábor főpolgármester hétfőn Budapesten azt követően, hogy erről egyeztetett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel.

A BKSZ a távlati tervek szerint egyesítené a Volánbuszt a MÁV-ot, valamint a BKV-t, így buszon, vonaton, metrón, vidéken és a fővárosban is ugyanazzal a bérlettel, jeggyel lehetne utazni.

A főpolgármester szerint a közlekedési szövetség teljes kiépítéséhez két évre van szükség, első lépésként jövő év szeptemberben bevezetik a különböző közlekedési eszközök igénybevételét lehető tévő közös bérletet.

Kóka János miniszter elmondta, hogy a következő hónapokban dolgozzák ki az együttműködés részleteit, meghatározva, hogy milyen szakaszon, milyen áron lehet majd utazni a közlekedési szövetségen belül.