SZDSZ-bírálat kerékbilincs ügyben a Fidesz-MKDSZ-nek

MTI
2004.12.17. 14:58
Érthetetlennek tartja a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke azt, hogy miközben az elmúlt hetekben a fideszesek számtalanszor kifogásolták az autósok dupla büntetését, a csütörtöki közgyűlésen mégsem szavazták meg annak eltörlését a fizetős parkolóhelyeken. Megjegyezte, hogy Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes többször is alkotmánybírósági panasz benyújtását helyezte kilátásba ez ügyben.

Lakos Imre - aki egyúttal az SZDSZ budapesti elnöke is - szerint a fideszesek lépésének csupán az lehet az oka, hogy "nem mertek, vagy nem akartak" a Centrum Kft. számára hátrányos döntésben részt venni. Köztudomású ugyanis, hogy a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének, Kupper Andrásnak a nagybátyja a Centrum Kft. többségi tulajdonosa, Kupper András - tette hozzá.

A parkolási szabályok toldozgatására, foldozgatására, gyakori módosításokra és nem az autósok dupla büntetésének eltörlésére mondtak nemet a fővárosi Fidesz-MKDSZ-képviselők - mondta Wintermantel Zsolt. A frakcióvezető-helyettes elmondta, nem adhatták a nevüket egy olyan döntéshez, ami által érdemben nem változik a parkolás mai kaotikus helyzete.

Az ellenzéki politikus "durva csúsztatásnak" tartja azt a felvetést, miszerint a Centrum Kft. érdekét nézték volna a módosításnál. Tudatta, hogy a változtatással a másik két parkolási cég, valamint az összes érintett önkormányzat, köztük a fővárosi is rosszabbul járma, mivel bevételektől esik el.