Tolódik a Rác fürdő felújításának határideje

MTI
2005.03.29. 17:34
Újabb fél évvel, 2007 júliusáig kitolta a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága a Rác fürdő rekonstrukciójának határidejét. Zsinka László alelnök elmondta, hogy kedden délután többségi szavazással hozzájárultak a beruházásra létrehozott Rác Nosztalgia Kft.-vel 2002 nyarán kötött szerződés újabb módosításához is. Hozzátette, minderre azért volt szükség, hogy a kft. a 750 millió forintos állami támogatás előfeltételeként megköthesse a projekt megvalósításához, finanszírozásához szükséges szerződést a Magyar Fejlesztési Bankkal.

A MIÉP-es politikus közölte, hogy vele együtt Tirts Tamás (Fidesz) is a hozzájárulás ellen voksolt, míg Kupper András (Fidesz) a kormánypártiakkal támogatta azt. Zsinka László hangsúlyozta: a bank által igényelt újabb garanciák, amelyeket részben helyszíni kiosztással ismertek meg, azt jelzik, hogy a pénzintézet nem bízik a kft.-ben. Ezért a Budapest Gyógyfürdői Rt. mint a kft. egyik tulajdonosa, kénytelen komolyabb garanciákat vállalni a hitelfelvételhez.