Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A IX. kerület tiltakozik a szexpláza kialakítása ellen

MTI
2005.04.16. 12:44
Ferencváros önkormányzata tiltakozik az ellen, hogy a Lurdy Házban alakítsanak ki szexközpontot - közölte Gegesy Ferenc polgármester szombaton. "Fel vagyunk háborodva, a keddi testületi ülés elé egy tiltakozó nyilatkozatot fogok beterjeszteni, amit reményeim szerint egyhangúlag fogunk elfogadni" - mondta Gegesy Ferenc.

A tiltakozó nyilatkozat lényege, hogy egy ilyen létesítmény nemcsak magára az épületre, hanem annak környezetére is hatással van. Megvalósítása Ferencváros 15 éve tartó sikeres rehabilitációját és annak folytatását, valamint a kerület, a főváros és az állam kulturális beruházásait - közöttük a Művészetek Palotáját, a Nemzeti Színházat - tenné tönkre. Gegesy közölte: a jelenlegi szabályok szerint az önkormányzat nem tudja megakadályozni a szexközpont kialakítását.

Mint a polgármester mondta, a vonatkozó kormányrendelet szerint oktatási, egyházi, gyermekvédelmi intézmények kétszáz méteres körzetében nem lehet engedélyt kiadni ilyen üzleti szolgáltatásra. Ahol ilyen kizáró ok nem áll fenn, a jegyző köteles kiadni a működési engedélyt. Semmifajta mérlegelésre, beleszólásra nincs mód - tette hozzá.